Washington zárt ajtók mögött

Az ​Olvasó kulcsregényt tart a kezében. Kettős értelemben is kulcsregény ez: nemcsak irodalmi műfaja szerint, hanem mert a könyv szerzője maga is egyik kulcsszereplője az évszázad politikai botrányához, a Watergate-ügyhöz vezető eseményeknek. Ha igaz az, hogy a stílus maga az ember, akkor Ehrlichman itt talán akaratlanul is túlságosan sokat árult el főhőseiről. Ha valaki, akkor a szerző tudhatja, hogy a valóságban lezajlott-e szemtől szemben ilyen tartalmú és stílusú párbeszéd Nixon elnök és Helms CIA-igazgató között. Az azonban perrendszerűen oka lett az elnök bukásának –, hogy Nixon, két legközvetlenebb munkatársa, Bob Haldeman és John Ehrlichman útján (a regénybeli Frank Flaherty és Carl Cuncan), megfenyegette Helmset: ő is bajba kerülhet, ha a CIA nem működik közre a Watergate-betöréstől a Fehér Házhoz vezető nyomok eltüntetésében. A fehér házi „munkamegbeszéléseket” rögzítő magnófelvétel tanúsága szerint Nixon 1972. június 23-án – hat nappal a Watergate-betörés után – utasította Haldemant és Ehrlichmant, hogy rendelje be a Fehér Házba Helmset és helyettesét, Walters tábornokat (alias Arnie Pittman) és közölje velük a következőket: „… Az elnök úgy véli, hogy ez a dolog (Watergate) újra felnyitja az egész Disznó-öböl ügyet is… Hunt (alias Lars Haglund) átkozottul túl sokat tud… Ha kiderül, hogy ebben is benne volt, az rossz fényt vetne a CIA-ra, kedvezőtlen megvilágításba helyezné Huntot és felszínre dobná az egész Disznó-öböl ügyet, ami, úgy gondoljuk, nagyon szerencsétlen lenne – mind a CIA-ra, mind pedig az országra nézve… Mondjátok csak meg neki (Helmsnek), hogy – coki! Csak annyit mondjatok, hogy jó lesz vigyáznia, mert Hunt belekeveredése erre az egész ügyre kiterjed…”

1 készleten