Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Virágok

Szerző:

1399 Ft

Két férfit sodor egymás mellé az élet: az idősebb egy műtét következtében elveszítette személyes emlékeit, melyeket erősen meghatározott a diktatúra, a fiatalabb pedig a hétköznapokba belefásulva nem tudja, hogyan is tehetné emlékezetessé az életét. Az idősebb nem emlékszik a részletekre, a fiatalabb pedig elveszik közöttük. Hogyan segíthetnének egymáson, ha már magukon sem tudnak? Együtt erednek az elfeledett múlt nyomába, hogy összerakják egy ember történetét mindabból, amit az ismerősei tudnak róla elmondani. A fadoénekesnő, a hős görögök soha nem síró leszármazottja, a főállású bohóc mindannyian mesélni kezdenek, s a történetüket mint egy-egy szál virágot nyújtják át. Talán sikerül a virágokból összerendezni egy csokrot. Talán sikerül felvenni a harcot az ürességgel. Talán a virágok megmutatják mindazt, amiről nem szabad soha megfeledkeznünk. Talán mindkét férfinak sikerül méltóvá válnia a virágokhoz.

Elfogyott

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU Np-226

újszerű

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Virágok” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9789632799391
Kiadás éve
2017
Kiadó
Typotex
Kötés
puhafedeles
Nyelv
magyar
Oldalszám
248
Szerző
Afonso Cruz
    Kosár tartalma
    Két szerető szív
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Kecskeszakáll
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Ikon
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Négy dráma
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    A szovjet művészet elhivatottsága
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Szép versek 68
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Ego
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Freskó ​/ A szemlélők
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Rózsák a vérmezőn
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Arany János költői művei
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Átkozottak
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    A slepp
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Elveszett ​illúziók (I. kötet)
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    CIA ​napló – A cégen belül
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Szeretem az életet
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Kohlhaas ​Mihály
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A csillagűzött szerető
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Pályamunkások
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Quentin Durward
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Még ​mindig segít a séf
    1 X 1699 Ft = 1699 Ft
    Régi ​szép idők
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Körkép 87
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    ×
    []