Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Szíves kalauz

Szerző:

399 Ft

Szovjetoroszországról ​könyve, magyar író tollából, Magyarországon – 1934-ben.
Olyan könyv, amelynek gyorsan – alig néhány hét alatt – írt szövege előzően napilapban is megjelent.
Folytatásról folytatásra erősödő s élesedő hatást keltve, két oldalról is, két ugyancsak ellentétes oldalról.
Az egyik nem nyilvánult, nem nyilvánulhatott meg. Annál inkább a másik, sajtótámadásban, személyes rágalmazásig és fenyegetésig menő politikai indulatban. És természetesen cenzori, illetve sajtóirodai beavatkozásban. A tollnak, amely mégis ki akarta fejezni a magáét, napról napra meg kellett vívnia, körbeforogva szinte, valami új akadállyal. Kezdtem erről az időről följegyzést, nem közöltem, ez sem erre alkalom.
Valahányszor fölmerült ennek az 1934-ben kelt útijegyzetnek újranyomása, azt kértem, úgy adjuk ki, egy mondatnyi változtatás nélkül, ahogy akkor először megjelent. Helyeslem az írói alkotások bármily szempontú tökéletesítését, javítását, verseimet egy életen át csiszolnám, faragnám is. Vannak azonban művek, amelyek törnek, repednek a későbbi hozzányúlásra. Azok, amelyeknek az érdekességük – értékük tán –, hogy szorosan hozzátartoznak az időhöz, s ugyanakkor egy jellem fejlődéséhez.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU GS-8-9
Címke

enyhén gyűrt

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Szíves kalauz” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9631500918
Kiadás éve
1974
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
744
Szerző
Illyés Gyula
    Kosár tartalma
    Robinson Crusoe
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Körkép 88
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A száműzött herceg I. kötet
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Szonya professzor
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Solaris
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A pokol légiói
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Kun ​László
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Mennyei ​telitalálat
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Lulu ​és a szerelemsüti
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Az utolsó konzílium
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Sulilexikon ​– Történelem
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Áradat
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    Rodeó ​Rocky
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    Lulu ​és az igazságsüti
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Hétköznapi ​varázslat
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Merénylet Hitler ellen
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Pályamunkások
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A villamos
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Egyedül
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Elektronhobby ​’76
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    ×
    []