Régi ​szép idők

Ivan ​Olbracht a modem cseh prózairodalom egyik legkitűnőbb képviselője, a cseh kritikai realizmus hagyományainak továbbfejlesztője és a szocialista realizmus egyik úttörője. Bármilyen témához nyúl is, mindig az életet tudatosan élő, az életet igenlő s az egyetemes emberi élet kiteljesedését követelő és e kiteljesedés megakadályozását gyűlölő igaz szocialista-humanista művész elvi alapján állva keresi a sokrétű, de egyértelmű igazságot. E keresés szolgálatába állítja széles érzelmi skáláját, finom tollát s az emberi érzések leghalványabb rezdüléseit is felfogó érzékeny hallását. Azok közé a haladó cseh írók közé tartozott, akik művészetük átható reflektorfényével rávilágítottak a csehszlovák munkásság átmeneti vereségén felépült csehszlovák polgári demokrácia (egyébként minden polgári demokráciát jellemző) visszásságaira, álhumanizmusára, a cseh burzsoázia imperialista törekvéseire és szociális bűntetteire, s ezzel kulturális területen döntő mértékben hozzájárultak azoknak az illúzióknak az eloszlatásához, amelyeket a csehszlovák értelmiség nagy része a polgári demokrácia iránt táplált. […]
A Régi szép időkbe (Bejvávalo) foglalt hol finom humorral, hol pedig metsző gúnnyal megírt hét elbeszélés az olvasót megmosolyogtatva nemcsak a monarchia visszásságait pécézi ki, hanem pellengérre állítja a kapitalista Csehszlovák Köztársaság társadalmi és politikai viszonyait is.