Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Omyno

499 Ft

A ​születésnapod csupán egy dátumnak tűnik. Pedig a nap, amikor születtél talán jóval több ennél. Kód, amellyel meg tudod változtatni az életed. Kód, amelyet ha jól használunk, meg tudjuk változtatni a világot, amelyben élünk. Salinger Richárd új regénye egészen más irányból közelít a misztikus témákhoz, mint amit eddig megszoktunk. Rengeteg humorral, szeretettel és iróniával tárja elénk, hogy mi az Omyno, és mi az ősi, rejtélyes képlet, amely felkavarja az indulatokat, abban a pillanatban, amikor megismerik. Az Omyno végtelen lehetőséget jelent mindenki számára. Omyno kódja pedig mindenkinek van, akár tudomást vesz róla akár nem. Sokan gondolják majd, hogy ez az energia hatalom mások felett, pedig éppen ellenkezőleg, azért kapjátok meg a kódot, hogy újra egyenlők lehessetek. Akik attól félnek, hogy nevetségessé teszik magukat, mert hisznek egy náluk nagyobb erőben, nem beszélnek majd róla, de próbálkozni azért fognak. Ők a hosszabb úton járnak, így tanulnak alázatot. De lassan mindenki hite és vérmérséklete szerint méltóvá válhat Omynóhoz. Egyedülálló regényt tart a kezében az olvasó, amely nagyon szórakoztató utazás önmagunk felé, ugyanakkor jól használható technikai forgatókönyv mindenki számára, aki javítani akar a saját életén. A nemzetközi piacon egyre több misztikus bestseller jelenik meg. Már éppen ideje volt, hogy egy magyar szerző is titkok után eredjen. Csakhogy a nemzetközi szerzők végül homályos utalásokon kívül nem találtak semmi kézzelfoghatót. Ebből a regényből tényleg kiderül valami fontos, gyakorlati és visszavonhatatlan.

Elfogyott

Csomagfeladás 2-3 napon belül
Címkék ,

jó állapotú

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Omyno” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9789630697798
Kiadás éve
2010
Kiadó
Paradigma Film
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
300
Szerző
Salinger Richárd
    Kosár tartalma
    Befejezetlen ​forradalom
    1 X 149 Ft = 149 Ft
    Kis őszi vihar
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Első ​verses mesekönyvem
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Tündérvölgy, A Délsziget, A Rom
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Murillo
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Állati ​portrék
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Fényévek 2
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Leszámolás
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Kettészakított élet
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​város és a csillagok
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Különös ismertetőjele nincs
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Fagy
    1 X 1599 Ft = 1599 Ft
    Ádám ​előtt
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A csapatvezetés alapjai
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A pettyes szfinx nyomában
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Azeroth pokla
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Autóbusz ​és iguána
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Régi ​szép idők
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Arany ​János összes művei XII
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Körkép 88
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Mario ​és a varázsló
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Jó ​városunk, Párizs
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Körkép 75
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Bealby
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A ködszellem átka II. kötet
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Senkiföldje
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Kilencvenhárom
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Maffia
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Körkép 84
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A ​kollázs
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Kávékönyv
    1 X 1999 Ft = 1999 Ft
    Éneklő ​kövek
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Sírig tartsd a pofád
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Arch of Triumph
    1 X 1999 Ft = 1999 Ft
    Halál ​régi díszletek között
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Red Ball
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Íliász
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Immortal Blood
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Szép versek 68
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Tarzan fia
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A fáraók átka
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Körkép 87
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A vak muzsikus
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A régens lánya
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Vörös és fekete
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Paulina
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Magam vagyok a pokol!
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Hód és a lábon járó őrület
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    New English Dramatists 4
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Régi ​dicsőségünk
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​titkos Barbarossa-dosszié
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A ​Kék Edward
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Találkozás ​a kvaggával
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Élők és holtak
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A cantervillei kísértet
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Arany János költői művei
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    G.
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Egy szerelem története
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Szeged ​szobrai és muráliái
    1 X 2499 Ft = 2499 Ft
    Anna ​a férje nyakán
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Engels ​válogatott katonai írásai
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    A ​Medveölő fia
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Washington zárt ajtók mögött
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Kopjások
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    ×
    []