Montgomery ​tábornagy emlékiratai

1940 ​nyara… Anglia Dunkerque után nehéz napokat élt át: folyik a légicsata, a német tengeralattjárók egymás után küldik a tengerfenékre a brit gőzösöket és hadihajókat, az expedíciós erők úgyszólván egész felszerelése ottveszett Franciaországban, mindössze annyi maradt, amellyel egy hadosztályt fel lehet szerelni. Erre a hadosztályra, s parancsnokára bízzák annak a partszakasznak a védelmét, ahol a német inváziótól a legjobban lehetett tartani. A hadosztály parancsnoka Montgomery tábornok, egy sokgyermekes anglikán lelkész fia, akinek egy nem előkelő, grófsági ezredből elindulva példátlan szívóssággal sikerült felküzdenie magát a vezérőrnagyi rendfokozatig.
És itt kezd felfelé ívelni katonai pályája. Ő is ott volt Franciaországban, egy hadosztályt vezényelt. Levonta a kudarc tanulságait, és példátlan módszerességgel, következetességgel látott munkához. Churchill, a háborús kormány miniszterelnöke megszemlélte a partszakaszt. Tetszettek neki az ott látottak, a parancsnok is megnyerte rokonszenvét Montgomery ezután egyre nagyobb feladatokat kapott az ország védelmének megszervezésében. Amikor mozgásba jött a Közel-Kelet, Rommel Afrika-hadteste sorozatos csapásokat mért az angol 8. hadseregre és a Nílus deltáját fenyegette, Montgomery addigi sikerei alapján kinevezik a már-már visszavonulni készülő 8. hadsereg parancsnokává.
És Anglia nem csalódott a tábornokban. Az alameini győzelem, amelyet Churchill az első világháború cambrai csatájához hasonlított, véget vetett az angolok kudarcsorozatának, és szertefoszlatta Rommel legyőzhetetlenségének mítoszát. „Húzzátok meg a harangokat! A 8. hadsereg előrenyomul.” – táviratozta Alexander tábornok, a közel-keleti főparancsnok Churchillnek 1942. november 6-án. Elhárult a Nílus deltáját fenyegető veszély, megkezdődött az ellenség üldözése és megsemmisítése.
A baszk sapkát viselő tábornokot, akit akkor már mindenki csak „Monty”-nak nevez, szárnyra kapja a hír. Az egész ország tekintete az alameini győzőre irányul, aki megfordította a hadiszerencsét. A győzelem után rövid látogatást tesz otthonában. Büszke örömmel veszi tudomásul, hogy az emberek felismerik és üdvözlik.
Hosszú, kemény munkával, törekvéssel teli út vezetett El-Alameinig, Szicíliáig és Berlinig, és végül a birodalmi vezérkari főnökségig. De ezt mondja el maga a szerző, beszéljen emberi és katonai erényeiről, gyarlóságairól, az életút sikereiről és tévedéseiről, és nem utolsósorban a harci cselekményekről.
Emlékirataiból egy nem mindennapi embert ismerünk meg, aki erőfeszítéseivel hozzájárult a közös ellenség, a hitleri Németország felett aratott győzelemhez és Európa felszabadításához a fasiszta zsarnokság alól.