Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Képes ​krónika

399 Ft

I. (Nagy) Lajos király udvarában 1358 májusában kezdte írni ismeretlen szerzője a magyarok történetének legteljesebb, leggazdagabb középkori összefoglalását. A szerzőt sokáig Kálti Márk székesfehérvári őrkanonokkal azonosították, ez azonban legfeljebb csak valószínű. A Képes Krónika szezője – bárki volt is – a királyi udvarban akkor még meglévő, azóta már nagyrészt elveszett korábbi magyar krónikákra támaszkodott, s így nagy szolgálatot tett a tudománynak is, hiszen ily módon másutt föl nem lelhető epizódok, adatok, mondák egész sorát mentette meg az utókor számára. A mű 12 fejezetben meséli el a magyarok históriáját a hunok történetétől I. (Anjou) Károly havasalföldi hadjáratáig, s az 1330. évi események elmondásánál mondat közben maradt félbe a munka. A művet a szerző halála után, az 1370-es évek közepén I. Lajos díszes kódexként lemásoltatta, gyönyörű iniciálékkal, képekkel díszítette, erről kapta a Képes Krónika nevet.

Elfogyott

Csomagfeladás 2-3 napon belül

enyhén kopott

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Képes ​krónika” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9631513246
Kiadás éve
1978
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Kötés
puhafedeles
Nyelv
magyar
Oldalszám
216
    Kosár tartalma
    Szép versek 1985
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A ​podolini kísértet
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Az átprogramozott ember
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Pályamunkások
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    The Theban Plays
    1 X 1199 Ft = 1199 Ft
    Első ​szerelmem
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Zsonglőrök
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Nézzünk ​körül a házban!
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​játszma vége I-II.
    1 X 1999 Ft = 1999 Ft
    Elméleti ​gazdaságtan I.
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Hód és a lábon járó őrület
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Irodalom ​8. tankönyv
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A ​Szálasi-puccs
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Jeremy Poldark
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Doppler
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Kun ​László
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Fidibusz ​a templom egere
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Különös ismertetőjele nincs
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Szép ​Mikhál
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Sajtételek
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Aladdin ​és a csodalámpa
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Magyar ​értelmező kéziszótár
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Az a félvér nőszemély
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Kis őszi vihar
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A fiam nem tud olvasni
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Körkép 87
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Fecsegő csecsebecsék/ Az apáca
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A kardfogú tigris
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Sírig tartsd a pofád
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Messzi ​utca
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Összeesküvés I. kötet
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A pergamen titka
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Nyúlcipő
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    Fridolin, ​a pimasz borz
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Körkép 2002
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Arany János kisebb költeményei
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    ×
    []