Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Kaffka ​Margit

Szerző:

399 Ft

A ​Nyugat-nemzedék e kimagasló alakjának tragikusan rövid pályája, „félbetörten is teljes ívű” – állapítja meg a szerző. Könyvében nyomon követi az elszegényedett dzsentri család lányának fokozatos elszakadását osztályától. Kaffka Margit írói programja megvalósításáért folytatott küzdelmeiben, életvitelében, sőt még öltözködésében is elvetett minden konvenciót. A hagyományokkal szembeni lázadása a legvilágosabban művészetében nyilvánult meg.
Legismertebb regényeit, novelláit elemezve mutatja be Földes Anna, hogy kapcsolódik egymásba a generációk számadása, hogyan folytatódik a Színek és évek felejthetetlen hősének és leányainak sorsa a Mária éveiben, az Állomásokban. Az életrajz azzal válik teljessé, hogy a szerző levelek és dokumentumok segítségével, kortársak szavait is idézve rajzolja meg a magányos, szenvedő asszony portréját, majd a második házasságában megtalált boldogságát féltő és védelmező feleséget és anyát is. Az ő életét is felforgatta a háború, amelyet nem egyszerűen elítélt, hanem az első pillanattól szembeszállt vele, írásaiban ábrázolva a háborús pusztítást, a kisemberek reménytelenné vált sorsát.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül

enyhén kopott

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Kaffka ​Margit” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9630930854
Kiadás éve
1987
Kiadó
Kossuth Könyvkiadó
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
272
Szerző
Földes Anna
    Kosár tartalma
    A ​bolgár tengerpart
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Körkép 88
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Nyúlketrec
    2 X 599 Ft = 1198 Ft
    Szilveszteri ​randevú
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    The Golden Torc
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    25 év árral szemben
    1 X 1999 Ft = 1999 Ft
    Forgandó szerencse
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Ikon
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Demelza
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Magam vagyok a pokol!
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Hamlet
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Ábránd
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Ezt már én is tudom
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Kopjások
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Don Gesualdo mester
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Conan a bosszúálló
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Medieval Feudalism
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Az ​igazi kommandó
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Húsz év múlva
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    A nemzeti felkelés útján
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Emma Lyonna
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Rekviem
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Első ​verses mesekönyvem
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Egy ​asszony élete
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Nelli
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Martin ​Eden
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Csalánba ​nem üt a mennykő
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Lady L.
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Egy ​triage naplója
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Kétélű fegyver I. kötet
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Szép versek 1979
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Millennium
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Csillagvágta
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Beszélő ​nyomok
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    Homok ​a szélben
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Körkép 78
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Krabat
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Heptameron
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Idegen ​nő
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Különös ismertetőjele nincs
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A ​siker titka a sztár
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    ×
    []