Irgalom

Amikor ​Osvát Ernő 1925-ben a Nyugat novellapállyázatán az ismeretlenségből kihalászott, ennek a regénynek novella-változata volt az első kézirat, melyet átadtam neki – nyilatkozta Németh László 1964-ben, az Irgalom keletkezésének történetéről. – Akkor még Telemachos volt a címe, s egy fiatalember a főhőse. Mostani alakját a harmincas évek elején, ha szabad így neveznem: görög korszakomban kapta meg, ekkor már Irgalom a neve, s mint a Gyász ikerdarabja, Kurátor Zsófi elektrai alakját kívánta egy antigoneival ellensúlyozni. Az akkor elkészült 60-70 hasáb 44-ben, az ostrom alatt tűnt el. 57–ben, amikor a sajkódi lábadozás alatt az Égető Eszter fogadtatása új regény írására bátorított, s olyan téma s életdarab felé nyúltam, amely kialakultsága s ismertsége miatt a legkönnyebbnek látszott, megint az Irgalmat vettem elő. Ekkorra megszűnt az a személyes ok is, amely miatt a megírását újra s újra elhalasztottam. Életem zaklatottsága miatt azonban akkor is csak a regény első két fejezete s a harmadik fele készülhetett el. A derekát 62-63 telén írtam meg, amikor a közélettől végleg visszahúzódva, a Gandhi halála után ennek a munkának a társaságában töltöttem a -30 fokos telet. Nyugati utunk miatt akkor is adós maradtam mintegy 100-120 oldallal. Ennek a kisajtolásában aztán a vérezni kezdő hipertónia szerepelt múzsa gyanánt. Így az Irgalom egész írói pályámat átöleli, a fényrejutás káprázó keresgélésétől a fénytől megválás búcsúszaváig.