Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Hívójelem: Raem

Szerző:

599 Ft

Ernszt ​Teodorovics Krenkel ma már történelmi személyiség. A Szovjetunió hőse, akiről már akkor, amikor meg negyven éves sem volt, hajót neveztek el. Azokhoz a hősökhöz tartozott, akik élethivatásuknak lakóhelyük, a Föld jobb megismerését választották. Hírnevét annak köszönheti, hogy résztvevője volt úgyszólván valamennyi nevezetes északi-sarki expedíciónak, egyike volta Cseljuszkin hajótörötteinek, rádiós volt a Szibirjakovon és a Papanyin-expedícióban, a jégtábláról figyelte Cskalov nevezetes repülését, találkozott és dolgozott Umberto Nobilével, repült a Graf Zeppelin léghajón, barátja volt Ábel ezredes és Alekszej Tolsztoj… Hívójele, a RAEM mindmáig legendaszámba megy a rádiósok és a sarkkutatók között, valamint mindazok körében, akiket napjainkban is vonz a hőstett, az északi jégmezők romantikája. Krenkel nem hivatásos író. Egy véletlen interjú indította el emlékezéseit, amelyeket azután újságíró-barátja, Mihail Arlazorov segítségével rögzített. A könyvben szereplő érdekes és jelentős események lebilincselő olvasmány-élményt nyújtanak. Szeretetteljes humorral beszél a szerző gyermekkoráról éppúgy, mint azokról a hőstettekről,amelyeknek részese volt, s amelyek a maguk idejében lázba hozták az egész világot.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU Gfp-20-12
Címkék ,

Jó állapotú

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Hívójelem: Raem” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9632804619
Kiadás éve
1977
Kiadó
Gondolat
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
513
Szerző
E. T. Krenkel
    Kosár tartalma
    Pörgő-forgók
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A ​Sionnak hegyén…
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Hol ​vagytok, régi barátok…
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Mesés ​kötőkönyv
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Zsonglőrök
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Rohanj velem!
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Németóra
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Nyúlketrec
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Kopjások
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Ikon
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    G.
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Berzsenyi Dániel válogatott versei
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Szimfónia
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Az amerikai tiszt
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Azeroth pokla
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Őslénypark
    1 X 1199 Ft = 1199 Ft
    Észak ​Dél ellen
    1 X 1999 Ft = 1999 Ft
    A kardfogú tigris
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Visszaperelt emlékezet
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Szép versek 88
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Napló
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    ×
    []