Fekete ​kolostor

Az ​írót a francia háború kitörése Franciaországban érte, s ellenséges állam honpolgáraként társaival együtt öt évig gyötrődött különböző francia internálótáborokban. Nagy regényekre emlékeztető ellenállhatatlan sodrású „feljegyzéseiben” rendkívüli egyszerűséggel és erővel idézi fel a nacionalista gyűlölködésnek kiszolgáltatott internáltak szenvedéseit, a rabok erőszakosan beszűkített elveszejtő és félelmetes infenóvá torzuló világát. Egyedüli iránytűje, mentsége és menedéke a megértő humanizmus az óvja meg őt minden durva elfogultságtól, általánosítástól, s ez teszi lehetővé hogy rabtartóinak egyik-másikában meglássa az embert, s hogy ne a francia népből, kultúrából ábránduljon ki, hanem a polgári demokráciának álcázott imperializmusból. Rabságának második felében egyre világosabban látja, hogy a háború céltalan vérontása kizárólag imperialista érdekeket szolgál, s bár emberileg érthető, szubjektív sértettsége miatt nem tud teljesen kivülálló józansággal, határozottan állást foglalni a háborús felek igazságának, igazságtalanságának kérdésében, magát a vérontást embertelennek, jogosulatlannak tartja.