Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Az utolsó ügy

Szerző:

399 Ft

Két ​azonos körülmények között elkövetett rejtélyes gyermekgyilkosság tartja rettegésben a várost és környékét. A rendőrség minden erőfeszítése a gyilkos kilétének kiderítésére és elfogására teljesen eredménytelennek bizonyul. A nyomozást éppen ezért maga a nyugalomba vonulása előtt álló Heumann főtanácsos vezeti. Ez a regény bűnügyi szála, mely egyre jobban összefonódik a másikkal, a lélektanival: a főtanácsos és a szeretetlenségben élő kisebbik fia közötti ellentéttel. A fiú tudja, hogy az apja számára egész életét megkérdőjelező kudarccá válhat ez az utolsó ügye, ellene szurkol, úgy érzi, apja balsikere elégtétel volna az ő sorsáért, s ez csábítja végül oly végzetes elhatározásra, amely már csak tragédiába torkollhat. A Mundstock úr, A hullaégető, a Változatok sötét húrra stb. írója, a mai cseh irodalom egyik külföldön is legismertebb képviselője ezúttal a bűnügyi történet és a lélektani regény elemeit ötvözte izgalmas, fordulatos, de összes többi művéhez hasonlóan, mélységesen humanista mondanivalójú, megrendítő regénnyé.

Elfogyott

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU NpEZSK-60
Kategóriák , ,

jó állapotú

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Az utolsó ügy” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9630715406
Kiadás éve
1979
Kiadó
Európa kiadó
Kötés
puhafedeles
Nyelv
magyar
Oldalszám
263
Szerző
Ladislav Fuks
    Kosár tartalma
    Bolondoska ​Ivanuska
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Arany ​János összes művei XII
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    A fáraók átka
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Az ​aranyecset
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Doppler
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    A ​megpatkolt boszorkány
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Villámcsapás
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Zsonglőrök
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​természet mint barométer
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Erős, ​mint a halál
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A Scotland Yard titkaiból
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A ​helytartó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    USA-trilógia
    1 X 2999 Ft = 2999 Ft
    A ​láthatatlan tolvaj
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Kopjások
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Banánháború
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A ​bűbájos lakat
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Elektronhobby ​’76
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Kenyérsütés
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Az éjszaka hangjai
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Hűség ​és hűtlenség
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Linkóci kapitány kalandjai
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    Duruzsoló
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Nyúlcipő
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    Hód és a lábon járó őrület
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Róka ​Móka bábszínháza
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Üres ​bölcsőnk járása
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Levelek a túlvilágról
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Arany János kisebb költeményei
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Az ​éj királynője
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Történelmi ​regények
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Ego
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Sámur ​története
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Lúdanyó ​meséi
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Rennadant
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Három
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A robbanó napok
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Magyar-angol ​kifejezéstár A-Z
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Fecskeköszöntő
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Fecskeköszöntő
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Ha ​a világ rigó lenne
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Friss ​szél
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Hajsza
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​csodafurulya
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Bűntény-variációk hajókürtre
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    ×
    []