Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

A ​szellem árnyékában

Szerző:

399 Ft

Egy ​”egyáltalán nem irodalmi környezetből származó” fiatal írójelölt szellemi apakeresésre indul: meglátogatja vidéken élő híres, öreg kollégáját. A huszonhárom éves Nathan Zuckerman önző, kíméletlen és becsvágyó, feltett szándéka, hogy mindent, ami az útjába kerül, felhasznál jövendő pályáján. Az öreg E. I. Lonoff, a vidék „legeredetibb elbeszélője Melville és Hawthorne óta”, sokban hasonlíthatott hozzá fiatal korában – most azonban már csak önző és kíméletlen, de nem vágyik semmire. Illetve valamire mégis: arra, hogy hagyják őt békén, ne hozzanak változást az életébe.
Mint írók megértik egymást, méltók egymáshoz. Mint emberek és férfiak, a titokzatos Amy Bellette-tel való kapcsolatukban különböznek leginkább, akit Zuckerman Anne Franknak képzel el, s aki szerelmes Lonoffba. Zuckerman szeretné feleségül venni, Lonoff szeretne megszabadulni tőle.
A befejezés – akárcsak az egész mű – ironikusan jelképes: Lonoff felesége és Amy kirohan a hóesésbe, Lonoff a felesége után ered, Zuckerman lázasan jegyezget, majd bizonyára Amy után szalad, hiszen Lonoff is és minden író csak így cselekedett volna fiatal korában. Nathan Zuckerman „íróvá avatásának” szertartása befejeződött.

3 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU NpEZSK-25
Kategóriák ,

enyhén kopott

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A ​szellem árnyékában” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9630729628
Kiadás éve
1983
Kiadó
Európa kiadó
Kötés
puhafedeles
Nyelv
magyar
Oldalszám
160
Szerző
Philip Roth
    Kosár tartalma
    Gobseck ​/ Goriot apó
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Segítsünk a Földnek!
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Hamlet ​/ Szentivánéji álom
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A sors ezüstruhában jár
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Anyegin
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Nézzünk ​körül a házban!
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Lesz-e ​bárka?
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Magyar-spanyol ​kéziszótár
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Egy szerelem története
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A fáraók átka
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Egy ​bohóc nézetei
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Arany ​János összes művei XII
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Messzi ​utca
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Linkóci kapitány kalandjai
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    Akkor májusban esett a hó
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Fridolin, ​a pimasz borz
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Arany János költői művei
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Irodalom ​8. tankönyv
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Hűség ​és hűtlenség
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Lenin válogatott katonai írásai
    1 X 1999 Ft = 1999 Ft
    Fecsegő csecsebecsék/ Az apáca
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Napóleon ​magánélete
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Magam vagyok a pokol!
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Her Majesty's Wizard
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Kopjások
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A fiam nem tud olvasni
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Volt ​játékom aranyalma
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    ×
    []