Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

A ​pólus, életem kalandja

599 Ft

Umbero ​Nobile tábornok a két világháború közötti időszak egyik sokat vitatott, érdekes egyénisége volt. A léghajózás megszállottja, az Északi sark szerelmese, s az „Italia” léghajó katasztrófájának egyik szenvedő alanya. Személyét évekig támadások érték, amiért a szerencsétlenség áldozatai közül elsőnek őt szabadították ki az úszó jég fogságából. A világ közvéleménye – élén az olasz fasiszta kormánnyal – azzal támadta, hogy társait cserben hagyta, s ha közvetve is, hozzájárult ahhoz, hogy a szerencsétlenség végül annyi áldozatot követelt. Nobile önéletírásában érdekes, erős akaratú, igazáért síkra szálló személyiség bontakozik ki előttünk, aki az „Italia” tragédiáját követően még több mint ötven évig, kilencvenkét éves koráig élt, s ezalatt állandóan az igazságért, a katasztrófa körülményeinek mint teljesebb tisztázásáért harcolt. Könyvében nemcsak ezt a fő és életének meghatározó epizódját dolgozza fel. Megtudjuk, hogyan ismerkedett meg a léghajózással, elbeszéli Amundsennel közös északi-sarki repülését a „Norge” léghajón, ezután következnek az „Itala” tragédiáját követő nehéz, zaklatott esztendők, majd beszámol a Szovjetunióban töltött öt évről, amikor tanácsadóként dolgozott ott, majd az Egyesült Államokban végzett munkájáról, amely a második világháború kitörése miatt csak néhány hónapig tartott. Izgalmas képes fest a fasizmus bukása utáni Olaszországról, s arról, miképpen kérte fel őt az Olasz Kommunista Párt, hogy a listájukon jelöltesse magát az alkotmányozó nemzetgyűlésbe. Nobile katonás magatartása, kesernyés humora, önmagával és munkatársaival szembeni szigorúsága, megszállottsága tükröződik e dokumentum értékű könyv lapjain.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU LA-5-22
Címkék , ,

sárgult lapok

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A ​pólus, életem kalandja” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9632811631
Kiadás éve
1982
Kiadó
Gondolat
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
302
Szerző
Umberto Nobile
    Kosár tartalma
    Az éjszaka hangjai
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Kommandóskönyv
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A villamos
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Sírig tartsd a pofád
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A ​költő életei
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Az ​együttes
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Összeesküvés I. kötet
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Akkor májusban esett a hó
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Rákóczi ​hadnagya
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A tengeri kígyó
    2 X 599 Ft = 1198 Ft
    Rekviem
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Körkép 78
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A ​láthatatlan
    1 X 1999 Ft = 1999 Ft
    Végtelen ​éj
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A ​hazatérés
    1 X 1999 Ft = 1999 Ft
    Csak ​vállfákat hozzatok!
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    U. ​S. Waffen-SS
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Bűntény-variációk hajókürtre
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Abigél
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Tarzan a dzsungel ura
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Tarzan a fenevadak élén
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Tökély
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Felette ​nagy titok
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Arany János kisebb költeményei
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    A ​Barlangi Medve népe
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Idegen ​költők I-II.
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Intervention
    1 X 1299 Ft = 1299 Ft
    A ​bolgár tengerpart
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A ​Süldő Madonna
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Ego
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A sas és a serleg
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A vadon szava
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Körkép 88
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A ​lovaglás kézikönyve
    1 X 2999 Ft = 2999 Ft
    Még mindig a legjobbak között
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Isten ​Ökle
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Jinx
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Aurelia
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A pergamen titka
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Parlez le francais vivant!
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Éjszakai égbolt
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Hód és a lábon járó őrület
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A szép pap
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Szép versek 1976
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Fekete ​szivárvány
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Tersias
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    G.
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A ​francia kislány
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A pokol légiói
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Különös ismertetőjele nincs
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Pályamunkások
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Kincskereső ​Pipitér
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A fekete nyíl
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Csillagvágta
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    London
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    ×
    []