Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

A két arzénes barátnő

299 Ft

„Ellinek ​szüntelenül látnia kellett a beteg embert, ahogy lázasan föl-alá jár a szobában, fájdalmában a falat kaparja. Rettenetesen szenvedett ettől a látványtól. A levelekbe kellett menekülnie, megerősítenie magát: nem hagyom abba, bűnhődnie kell, még ha meg is kell fizetnem érte. Időnként valami állati nemtörődömség szabadult el benne, s olyankor minden feszültsége hirtelen fölengedett. Olyankor közönyösen vitte oda Linknek a diétás lisztlevest, és közben “azt is elintézte”. És valósággal élvezte, ahogy mindezt véghezvitte: a férje szeme láttára így, a háta mögött meg belekeverte az ételébe a mérget: -Csak dögölne már meg a disznó. De olyan szívós. Ma csöppeket adtam neki, de amúgy alaposan. Aztán egyszerre olyan szívdobogása lett, hogy borogatást kellett neki adnom. Csakhogy egyáltalán nem a szívére tettem, hanem a hóna alá, de nem vette észre.” A feszültség egyhülésének s a helyébe lépő cinizmusnak ritka pillanatai voltak ezek. Elli időnként szinte összeomlott a bűntudat és a lelki gyötrelem súlya alatt. Olyankor leborult a férje előtt, és kérlelte, hogy maradjon vele, ő ápolni akarja. Olyankor megint hitvestárs volt, a braunschweigi család gyermeke, Link pedig a férj, akit az apja adott neki. A félelem a büntetéstől: -Ha Link megtudja, hogy megmérgeztem, akkor végem, akkor nincs irgalom, nincs kegyelem.-“

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU Gs-20-26
Kategória

jó állapotú

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A két arzénes barátnő” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9632714393
Kiadás éve
1981
Kiadó
Magvető könyvkiadó
Kötés
puhafedeles
Nyelv
magyar
Oldalszám
149
Szerző
Alfred Döblin
    Kosár tartalma
    A ​francia kislány
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Kígyóanya
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Királyi ​fenség
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Kincskereső ​Pipitér
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Egy ​asszony élete
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Idegen ​nő
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    G.
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Távolban ​egy fehér vitorla
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Senkiföldje
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Szép versek 88
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Harmadik ​lány
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Szeretők
    1 X Ft = Ft
    A ​sportokról
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Bettina három élete
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A la Bastille! 14 juillet 1789
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A repülő ember
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Szilveszteri ​randevú
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    A la recherche des pharaons
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A ​világ zöldbe borul
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A ​podolini kísértet
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Kegyetlen eskü
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Parlez le francais vivant!
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A régens lánya
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Arany ​János összes művei XII
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Rohanj velem!
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A sikeres menedzser
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    ×
    []