Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

A ​bíborbanszületett

499 Ft

A ​Bíborbanszületett nagy távlatokat átfogó történelmi tabló, mely a bizánci császárság hanyatlását, bekerítettségét, szükségszerű széthullását s a 12. század történelmének izgalmas „színjátékát”, az Európában és Ázsiában szerveződő „barbár” hatalmak megerősödését, friss lendületű küzdelmeit és hódításait mutatja be. A regény főhőse Komnenosz Mánuel – a magyar László király unokája –, akinek sorsát és életét a történelmi események, a bizánci hatalom megnövelésének, megerősítésének szándéka és a lovagi világ utáni nosztalgia egyaránt formálja, alakítja. Mánuel egyrészt nyugat és kelet hatalmi ellentéteit akarja feloldani, a minden tekintetben kettészakadt római impériumot egyesíteni szeretné, mégpedig úgy, hogy feltétlenül Bizáncé legyen a vezető szerep, másrészt a bizánci életformától és mereven álszent erkölcsi világtól idegen lovagi eszmények vonzásába kerül, ő maga is a bizánci szokásokat és törvényeket megtagadva keresi a boldogulás lehetőségeit magánéletében. Magatartását érdekessé teszik hatalmi törekvéseinek és életérzésének ellentmondásai.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU NpPassuth-3
Címke

védőborító nélkül, lapélek foltosak

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A ​bíborbanszületett” értékelése elsőként

Könyv információ

Kiadás éve
1966
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
702
Szerző
Passuth László
    Kosár tartalma
    The Plays of Oscar Wilde
    1 X 1999 Ft = 1999 Ft
    Ikon
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Berzsenyi Dániel válogatott versei
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Az utolsó konzílium
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​podolini kísértet
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    A ​háború gyujtogatói
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    Kommandóskönyv
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Keserű pohár
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Rothschild ​hegedűje
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Csillagok cigánylánya
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    A puskás emberrel kezdődött
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Szimfónia
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Arany János kisebb költeményei
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    A Scotland Yard titkaiból
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Bouvard és Pécuchet
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Opus Nigrum
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Justitia
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Elveszett ​illúziók (I. kötet)
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    The ​Comedies of William Congreve
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Két fogoly
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Lesz-e ​holnapunk?
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Csapdában
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A régens lánya
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Az idők jelei
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    Hol ​vagytok, régi barátok…
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Körkép 87
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Nyúlcipő
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Arany ​János összes művei XII
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Kedves ​Grimm meséim
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A korszerű építészeti környezet
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Much ​Ado About Nothing
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Pályamunkások
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    ×
    []