Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Zsubiabá

Szerző:

599 Ft

Jorge ​Amado (1912-2001), minden idők egyik legnépszerűbb brazil írója Bahia államban született, Bahia városában nőtt fel, majd Rióban jogi tanulmányokat végzett. Tizenkilenc éves volt, amikor az első regényét megírta, aztán szinte évenként jelentkezett új művel. Írásai rendre művészeti és politikai botrányt kavartak: Amado pornográf írónak és forradalmárnak számított, a harmincas évek közepén többször le is tartóztatták, majd hosszabb-rövidebb időkre száműzetésbe kényszerítették. Hazatérése után az akadémia tagjává és az írószövetség elnökévé választották. Műveit negyvennyolc nyelvre fordították le, rangos irodalmi díjakkal jutalmazták, és filmforgatókönyvek, színházi adaptációk készültek belőlük. A szülőföld, Bahia, ez a tarka metropolis szinte egész életművében ott kavarog kétes sikátoraival, lebujaival, kikötőjével, csavargóhadával, szépasszonyaival, utcalányaival. Az 1935-ben megjelent Zsubiabá már teljes pompájában ábrázolja ezt a színteret: megelevenedik a holdfényes bahiai kikötő, a matrózkocsma, a délszaki utca, a nyomorúságában is erőteljes, sőt többnyire derűs néger, fehér, mulatt szegény ember, a hitlerizmus eljövendő győzelmében bízó, szoknyavadász német gyáros, és óhatatlanul rabul ejt bennünket a vidék dohányültetvényeinek sivárságában is tömény vitalitása, Zsubiabá – a bahiai varázsló – tudománya, az afrikai vallási szertartások rejtelmes hangulata. António Balduíno, a regény fekete hőse ebbe az Amado által újjáteremtett mitológiába születik bele, itt tanul meg életben maradni, csavarogni, dolgozni, szeretni – és végül egy sztrájk iskolájában érettségi vizsgát tenni.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU NpVR-10
Kategória

jó állapotú

További információk

Állapot

deformált, jó állapotú

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Zsubiabá” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9630710293
Kiadás éve
1978
Kiadó
Európa kiadó
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
277
Szerző
Jorge Amado
    Kosár tartalma
    A kosarad üresVissza az üzletbe
    ×