Barion Pixel
Betöltés
Kívánságlistára

Tamás ​bátya kunyhója

499 Ft

„ViIágtörténeti cselekedet volt ez a könyv. Megmutatta az egész világnak Amerika szégyenét, a rabszolgaságot… Harriet Beecher Stowe könyve betöltötte hivatását. De csodálatos módon nem felejtették el azóta sem. Ma is százezrek olvassák szerte a világon, színdarabokat faragnak, mozidarabokat csinálnak belőle, és nincs nap, hogy sokan-sokan meg ne siratnák a nemes szívű, vallásos lelkű, öreg négert, Tamás bátyát. Úgy látszik, még mindig van mit tanulnunk ebből a könyvből. Rabszolgák nincsenek bár; de még mindig megesik, hogy különbséget teszünk ember és ember között, és nem tudjuk elképzelni, hogy ami nekünk s a magunk fajtájú embernek fáj, az éppen úgy fáj a másfajta embernek is. A Tamás bátya kunyhója még sokáig szükséges könyv lesz. Meg kell tanulnunk belőle, hogy mindnyájan egyformán Isten gyermekei vagyunk, szeretnünk és becsülnünk kell egymást!” – írta Benedek Marcell, aki külön a gyerekeknek fordította és dolgozta át ezt a világhíres művet.

Elfogyott

Csomagfeladás 2-3 napon belül

enyhén kopott, sárgult, foltos lapok, védőborító hiányzik

Book informations

Kiadás éve
1963
Kiadó
Móra Könyvkiadó
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
432
Szerző
Harriet Beecher Stowe

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Tamás ​bátya kunyhója” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    0
    Kosár tartalma
    A kosarad üresVissza az üzletbe
    ×