Barion Pixel
Betöltés
Kívánságlistára

Sárga vihar

299 Ft

A ​Táltoskirály folytatásában Makkai Sándor Magyarország történelmének egyik legtragikusabb időszakát: a tatárjárást örökítette meg. A fordulatos, mozgalmas cselekményű regény főhőse ezúttal is IV.Béla, a vívódó, szorongó lelki alkatú fiatal uralkodó, aki terveivel, határozataival és országátalakító elképzeléseivel csaknem mindig magára marad, ellenérzést ébreszt környezetében, de néha az ország egészében is. A sorozatos kudarcok (főként a kunok elleni lázadás) csak növelik magányosságát, s félelmét: Azt a végzethitet amely szerint őt közeli halál fenyegeti. Muhi pusztáról, a vesztes csatából hűséges emberei mentik meg. Életben maradt tehát, minden jóslat ellenére, s a tatárdúlás után „második világalapítóként” óriási energiával és nagyszabású tervekkel fog hozzá az ország újjáélesztéséhez – most már a benne hívő főurak támogatásával és segítségével. IV.Béla története így egybefonódik a tatárjárás mozzanatainak leírásával, az elpusztított ország életének rendkívül szuggesztív, megrázó erejű ábrázolásával – a korszak hiteles és érdekes társadalmi-történelmi rajzával.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU LA-1-1

sérült gerinc, mindkét kötet

Book informations

Kiadás éve
1926
Kiadó
Szépmíves Céh
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
702
Szerző
Makkai Sándor

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Sárga vihar” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    0
    Kosár tartalma
    A kosarad üresVissza az üzletbe
    ×