Ragtime

Doctorow ​világhírű regénye, a „Ragtime lüktet”, szaggatott ritmusával, káprázatosan színes kavalkádjával mindvégig lebilincseli az olvasót. Számtalan történet szövi keresztül-kasul egymást, némelyik drámai, mint a korabeli amerikai sajtó által máris az évszázad bűntényének nevezett eset (noha még csak 1906-ot írnak), amikor a különc milliomos Henry K. Thaw egy rendezvényen az úri közönség előtt lövi főbe háromszor Stanford White-ot, felesége egykori szeretőjét, a hírneves építészt, vagy mint a fekete zongorista becsületbeli ügye, aki Kolhaas Mihályként követel elégtételt megpocsékolt Ford T-modelljéért, s maga veszi kezébe a törvényt.

A képzelt személyek és a valóságos történelmi alakok megelevenedő panoptikuma nemcsak a kort, az erkölcsök és eszmények változását idézi elénk, hanem egy roppant szórakoztató „alternatív történelmet” is, amelyben Freud és Jung végigcsónakáznak a Szerelem alagútján; Peary álló nap ide-oda csoszog a jégen, mert képtelen meglelni azt a pontot, amelyre rámondhatná, hogy az az Északi-sark; Henry Ford elárulja Pierpont Morgannak, hogy egy huszonöt centes könyvből tudta meg mindazt, ami a lelkét megnyugtatja; Ferenc Ferdinánd főherceg pedig gratulál a legendás szabadulóművésznek, Harry Houdininak a repülőgép feltalálásához…

A „Ragtime”-ot az Oscar-díjas cseh származású rendező, Milos Forman varázsolta hasonlóan remekmívű filmmé.