Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Nyúlcipő

Szerző:

99 Ft

Nyúl ​– nemrég még egy kisváros középiskolájának kosarassztárja, ma, huszonévesen, az 1950-es évek vége felé áruházi ügynök – nemigen akar beleszokni a házaséletbe. A gépies-népies amerikai udvarlás után (légyottok kölcsönlakásban meg az autó hátsó ülésén) feleségül vett Janice hamar teherbe esett, és máris iszik: az asszony méla unatkozása mintegy eljövendő életük szürkeségét vetíti a körvonalazatlan, de igen intenzív ábrándokat kergető Nyúl elé. Azt a fajta szürkeséget, amely szülei megsavanyodott házasságában, apja robotéletében, apósa kisszerű ügyeskedésében, anyja és anyósa örök elégedetlenségében ölt testet előtte.

Az első szökési kísérlet csupán egy eszeveszett autózás, a második azonban egy prostituált karjai közé vezet – Ruthban az igazi szerelem (talán csak félig csalóka) ígéretét látja hősünk. Ám Janice közben megszüli második gyereküket, s Nyulat visszarántja a kötelesség – testi-lelki terelgetői nemcsak a család, a mindkét ági szülők, a munkáját fáradt-lelkesen végző pap, hanem önnön, alakulófélben lévő felelősségérzete is.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU NpMk-18
Kategóriák ,

hátsó borító teljesen leszakadt

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Nyúlcipő” értékelése elsőként

Könyv információ

Kiadás éve
1968
Kiadó
Európa kiadó
Kötés
puhafedeles
Nyelv
magyar
Oldalszám
342
Szerző
John Updike
    Kosár tartalma
    Ikon
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Senkiföldje
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A ​középkor irodalmából
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Shadows of the Workhouse
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Húsvéti ​harangszó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​partizók visszatérnek
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    THE ULTIMATE EU TEST BOOK
    1 X 1999 Ft = 1999 Ft
    Isten ​őszi csillaga
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    A föld
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Lázadás ​az erődben
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Abigél
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Körkép 84
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Toulouse-Lautrec ​élete
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    A ​podolini kísértet
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Bulihercegnő
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Genezis
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Fecsegő csecsebecsék/ Az apáca
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Az ​árulás
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Canadian Slavonic Papers I-III.
    1 X 1999 Ft = 1999 Ft
    Jinx
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Goriot apó
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A fáraók átka
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Ördögi játszma
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Tarzan a rettenetes
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Kamu ​kérő
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Az istenölő
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Vágyak ​évadja
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Lee Annácska nevén
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​Lusitania elsüllyesztése
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A ​lángban álló szigettenger
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Helytartó
    Pokoli báléjszakák
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Találkozások ​napja
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Pitt, der kleine Pirat
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Kopjások
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Before ​Heaven
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Hétköznapi ​varázslat
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Ezt már én is tudom
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Vezetési ismeretek III.
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    A szenteste
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Nők a seregben
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    ×
    []