Barion Pixel
Betöltés
Kívánságlistára

Nirmalá

Szerző:

399 Ft

„1880-ban ​születtem. Az apám postai kistisztviselő volt, az anyám pedig magatehetetlen beteg. Volt egy nővérem is. Amikor születtem, az apám körülbelül húsz rúpiát keresett havonta. Mire elérte volna a havi negyvenet – már nem élt… Akkor jártam a kilencedik osztályba. Nekem kellett eltartanom a feleségemet, a mostohaanyámat és két fiát… Akkoriban éppen olyan nehéz volt munkát találni, mint most. Nagy utánajárással talán sikerült volna valami tíz-tizenkét rúpiás állást szereznem, de akkor hogyan tanuljak tovább? Bilincsben volt a lábam, és én hegyeket akartam megmászni.” – írja saját gyermekkoráról Prémcsand, a modern hindi irodalom első nagy realista mestere. Egész életét nehéz körülmények között élte le, volt tanár, tanfelügyelő, önálló kiadó alapításával is próbálkozott, de a vállalkozásba hamar belebukott. Első regénye 1902-ben jelent meg, első elbeszéléskötete pedig 1909-ben. Műveiben az indiai falu életét festi meg, a parasztok mindennapi életét, hiedelmeit, érzelmeit, szokásait. Stílusa világos, tömör, szinte aszketikus.
Már 1910 körüli írásai is kiforrott íróra vallanak, de nagy realista regényeit – amelyekért olykor „indiai Gorkijnak” is nevezik Prémcsándot – 1930 és 1936 között írta. Ezek közül A tehén ajándéka magyarul is megjelent. E kötet Prémcsand elbeszéléseivel ismerteti meg az olvasót az író születésének századik évfordulóján.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU Gs-20-27
Kategóriák ,
Címke

védőborító nélkül

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Nirmalá” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Book information

ISBN
9630719509
Kiadás éve
1980
Kiadó
Európa kiadó
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
326
Szerző
Prémcsand
    0
    Kosár tartalma
    A kosarad üresVissza az üzletbe
    ×