Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Napló

599 Ft

Goldziher ​Ignác (Székesfehérvár, 1850 – Bp., 1921.) orientalista, egyetemi tanár, az MTA tagja. Csak a gyermekeinek, feleségének, néhány meghitt barátjának szánta az európai hírű orientalista az „Iszlám” szerzője, az egyetemi professzor és akadémikus ezt a magánnaplót. A történelmet, a nemzet és társadalma múltját vizsgálni kívánó igény követeli meg az eredeti német nyelven Hollandiában már megjelent napló magyar kiadását: egy olyan kor tanúja szólal meg benne, aki ifjúkori indulásakor, mondhatni, együtt indult neki az európai és magyar zsidó életnek, azokkal a felvilágosult nézetekkel, amelyekkel Eötvös József neve fémjelzett, és aki mindvégig megszenvedte a korban és társadalmában fölhalmozódó ellentmondásokat, előítéleteket, visszahúzó erők hatását. Elsősorban korkép ez a napló, de nem kevésbé rangos akkor sem, ha egy olyan szellemi ember drámájának tekintjük, aki a kora fölé emelkedve, messze megelőzné a maga korát, de ebben elmaradottságok, előítéletek, kicsinységek, uralkodó konzervatív eszmék, csoportérdekek akadályozzák.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU Gfp-9-19
Kategória

könyvtári volt

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Napló” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9631404757
Kiadás éve
1985
Kiadó
Magvető könyvkiadó
Kötés
puhafedeles
Nyelv
magyar
Oldalszám
408
Szerző
Goldziher Ignác
    Kosár tartalma
    A kosarad üresVissza az üzletbe
    ×