Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Monte Cristo grófja

1299 Ft

Van a francia partoktól nem messze egy szikla a tengerben. Azon magasodik If várának komor, nyomasztó tömbje. Börtönök vannak benne, sziklányi kövekből sötét pinceoduk, eleven holtak, örökre ottfelejtett emberek. Ha néha viharos éjszakán elmosódó csobbanás hallik a vár felől, keresztet vetnek a hajósok: egy szegény nyomorult tetemét vetették az örök hullámokba. S délebbre, a kék tenger közepén van egy másik sziget. Kicsiny fehér testén szikrát vet a nap. Derüs, fenséges nyugalom szállja meg láttán az embert. De titka van ennek a szigetnek is, akár annak a másik vésztjóslónak. Csakhogy ez a titok, ha nemes szív fejti meg, áldása lehet a jóknak, ostora a gonoszoknak. Hogyan kerül Monte Cristo grófja, minden nemzedék ifjúságának varázslatos, titokzatos regényhőse, a baljós szigetre, hogyan veti át a sors a másikra, a mesebelire, a titokrejtőre, hogyan lesz a végzet hordozója, míg végül megtörik ereje az emberi hatalom határain – erről szól ez a kalandos, izgalmas, romantikus regény.

Elfogyott

Csomagfeladás 2-3 napon belül

foltos lapélek, kopott, sárgult,

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Monte Cristo grófja” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
963070806X
Kiadás éve
1976
Kiadó
Kriterion
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
1432
Szerző
Alexandre Dumas
    Kosár tartalma
    Fecsegő csecsebecsék/ Az apáca
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Vadászkalandok ​Afrikában
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A csillagűzött szerető
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Égéstermék
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Együtt ​minden jobb
    1 X 1199 Ft = 1199 Ft
    Három ​bajtárs
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Az ​ezredes
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Állati ​portrék
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Washington zárt ajtók mögött
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Catriona
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Arany János költői művei
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Sopron
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A ​reneszánsz irodalmából
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Lady L.
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A párduc (csak második kötet)
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    Pályamunkások
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Szenvedélyes ​szeretet
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Ki ​vagy te?
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Régi ​szép idők
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Családi ​ékszerek
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Átkozottak
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Kristálykönnyek
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Körkép 75
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Kilencvenhárom
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A vadon szava
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Kecskeszakáll
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Arany János kisebb költeményei
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    ×
    []