Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Miből ​lesz az orvosdoktor?

299 Ft

„…Ahogy ​a legtöbb orvosfamíliában már lenni szokott, elemista koromtól úgy tekintettem a doktori címre, mint örökletes titulusra. Az egyetemi fokozat elnyerése a hatalmamon kívül eső, távoli végzetként lebegett a szemem előtt, és a szüleimhez hasonlóan valójában meg sem fordult a fejemben, hogy netán egyéb módon is megkereshetném majdan a betevőt. Apám néha elbizonytalanodott, hogy nekem vajon sikerül-e valóra váltanom az ő sebészi vágyait, mivel a tapasztalat óvatossá tette a tudományos előmenetelemmel kapcsolatos meggondolatlan jóslatokat illetően. Annyi bizonyos, hogy kamaszkorom során semmiféle tanújelét nem adtam örökletes hivatásom iránti képességeknek…” Csodák csodája Richard Gordonból mégis orvos lett, és édesapja sebészi álmait is valóra váltotta. Amikor azonban – jó néhány évi praktizálás után – megírta medikuséveinek viharos történetét, rá kellett döbbennie, hogy a toll jövedelmezőbb műszer, mint a szike – legalábbis, ha valaki oly mulattatóan érzékelteti az orvosi pálya temérdek viszontagságát, örömét-bánatát, hullámhegyét-völgyét, mint az azóta már sorozattá terebélyesedett (és az angol televíziósorozat révén még nagyobb népszerűségre szert tett) „Doktor…” könyvek szerzője. A sorozatindító kötet arról mesél, hogy egy londoni klinikán, a második világháborút követő esztendőkben, „miből lesz az orvosdoktor…”

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU LA-2-1

foltos lapok

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Miből ​lesz az orvosdoktor?” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9630748673
Kiadás éve
1989
Kiadó
Európa kiadó
Kötés
puhafedeles
Nyelv
magyar
Oldalszám
204
Szerző
Richard Gordon
    Kosár tartalma
    A kosarad üresVissza az üzletbe
    ×