Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

„Megsebzett ​szívem”

Szerző:

999 Ft

A ​cím idézet a levélregénynek is olvasható dokumentumgyűjteményből. Lilli Jahn zsidó orvosnő írt így 1943-ban a Gestapo börtönéből kamasz gyerekeinek, aggódva a magára maradt öt gyerek nehéz sorsa miatt. Ernst Jahn, a fiatal árja körorvos 1926-ban kötött házasságot kolléganőjével, 1940-ig egy fiuk és négy lányuk született. Az eleinte közösen praktizáló házaspár helyzete 1933 után gyökeresen megváltozott, Lillit eltiltották hivatása gyakorlásától, a kis faluban társadalmilag teljesen elszigetelődött, s mikor férje mellé kihelyeztek egy fiatal orvosnőt, aki gyereket szült Ernst Jahnnak, a polgármester elüldözte Lillit. Ő gyerekeivel együtt Kasselba költözött, ahol hamarosan letartóztatták. A börtönből írta legtöbb levelét a családanyai teendőket hősiesen ellátó 14 éves Ilsének, aki, húgaival együtt, naponta beszámolt életük eseményeiről, és akinek nagy szüksége volt az anyai tanácsokra, különösen miután otthonukból kibombázták őket. Lillit 1944-ben Auschwitzba vitték, ahol rövidesen meghalt. A tízes évek és 1944 között írt, férjének, barátainak, főként pedig nagyfiának és lányainak címzett levelei, valamint a válaszlevelek: ez a páratlan kordokumentum 1998-ban, fia halála után került elő. Lilli egyik unokája, a Der Spiegel szerkesztője ezután összekötőszöveggel látta el és kiadta a levelezést.

Elfogyott

Csomagfeladás 2-3 napon belül

jó állapotú

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„„Megsebzett ​szívem”” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9630775484
Kiadás éve
2004
Kiadó
Európa kiadó
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
398
Szerző
Martin Doerry
    Kosár tartalma
    Csillapíthatatlan szavak
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Five Great Modern Irish Plays
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Csapda Hamupipőkének
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Kegyetlen eskü
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Ikon
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​Venus-üzlet
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Zsubiabá
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A ​tigrisbőrös lovag
    1 X 4999 Ft = 4999 Ft
    Nyúlketrec
    2 X 599 Ft = 1198 Ft
    A halál árnyékának völgye
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Ketten a tavon
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Kun ​László
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Csillagok cigánylánya
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Átkozottak
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    A ​borzasztó torony
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Különös ismertetőjele nincs
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    The Secret - Das Geheimnis
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Mindennapi ​hazugságaink
    1 X 2999 Ft = 2999 Ft
    Kis őszi vihar
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Lesz-e ​holnapunk?
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Maigret albérletben
    Maigret albérletben
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Egyetlen éjszaka
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Nyúlháj
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Kopjások
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Búcsúzik ​a lovacska
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Körkép 88
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Phoenix
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Még ​mindig segít a séf
    1 X 1699 Ft = 1699 Ft
    Dianetika
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A szép pap
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Magam vagyok a pokol!
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A fiam nem tud olvasni
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A ​podolini kísértet
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Fecsegő csecsebecsék/ Az apáca
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Arany János költői művei
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Mind ​itt vagytok, gyerekek?
    1 X 2999 Ft = 2999 Ft
    Csalánba ​nem üt a mennykő
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A végtelenség szomja
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    A ​gondolat hősei
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Őslénypark
    1 X 1199 Ft = 1199 Ft
    Hoimyla
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Egy ​asszony élete
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Frottírállatok
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Dél ​csillaga
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A puskás emberrel kezdődött
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Keserű pohár
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Kommandóskönyv
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Húsz év múlva
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    Arany ​János összes művei XII
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Láncreakció
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Dícséretek
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Titkos ​kert
    1 X 2799 Ft = 2799 Ft
    Rózsák a vérmezőn
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Hód és a lábon járó őrület
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Arany János kisebb költeményei
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Az utolsó konzílium
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Three plays of Eugene O'Neill
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Az igazi Robinson
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    Kakuk ​Marci
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Pályamunkások
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Körkép 87
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Shelley ​versei
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Ábránd
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Háború a földön II. kötet
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Észak ​Dél ellen
    1 X 1999 Ft = 1999 Ft
    Köztársaság ​tér 1956
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Mitológia
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Egy szerelem története
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Első ​verses mesekönyvem
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Akkor májusban esett a hó
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Leszámolás
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A ködszellem átka I. kötet
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Napló
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    The Year of the French
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    A régens lánya
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​per
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Magyar költők
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Lady L.
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    ×
    []