Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Liszt ​Ferenc származása és családja

Szerző:

399 Ft

Liszt Ferenc származása körül legendák légiója keletkezett, még életében, de főleg halála után. Az akkori Magyarországon nehezen fogadták el, hogy a „Hangok nagy tanárjának” ősei … egyszerű zsellérek voltak. Ezért tették meg a mester nagyapját huszártisztnek, ezért hozták kapcsolatba a Listhius grófi családdal. A legendák lassan-lassan beszivárogtak a tudományos és ismeretterjesztő irodalomba is.
Ezért oly fontos és nagyjelentőségű ez a kis könyvecske, mely levéltári kutatások alapján kétséget kizáróan és teljes dokumentációval tárja fel a Lisztek családfáját. Békefi Ernő, rajkai igazgató-tanító egy egész élet munkáját fektette bele ebbe a kutatásba. Tragikus módon nem érhette már meg könyvének megjelenését. A magyar és a nemzetközi Liszt-kutatás azonban a legfontosabb forrásművek egyikével lett gazdagabb könyve révén.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU Gs-11-34
Kategóriák ,
Címke

enyhén kopott, foltos

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Liszt ​Ferenc származása és családja” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9633300568
Kiadás éve
1973
Kiadó
Zeneműkiadó
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
122
Szerző
Békefi Ernő
    Kosár tartalma
    Kopjások
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Út Berlinbe
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Napóleon ​magánélete
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Ego
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Hamlet
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Kopjások
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​középkor irodalmából
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Szocializmus önigazgatás reform
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Üres ​bölcsőnk járása
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Parlez le francais vivant!
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Kamu ​kérő
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Sarkadi ​Imre
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A ​lovaglás kézikönyve
    1 X 2999 Ft = 2999 Ft
    A ​podolini kísértet
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    G.
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Olgeborge ​kapitány
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Napló
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Murillo
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Kedves ​Grimm meséim
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Ördögi játszma
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Sie bezwangen Rom
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Bűntény-variációk hajókürtre
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Heltai ​Jenő
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Szeressek ​ott, ahol gyűlölnek
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Csak ​vállfákat hozzatok!
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Mitológia
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A halál árnyékának völgye
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A fiam nem tud olvasni
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Egy szerelem története
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Színes ​kalendárium
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    A ​gondolat hősei
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Körkép 84
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Lenin válogatott katonai írásai
    1 X 1999 Ft = 1999 Ft
    A szép pap
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Őslénypark
    1 X 1199 Ft = 1199 Ft
    A világ legnagyobb katasztrófái
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Nyúlháj
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Húsz év múlva
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    ×
    []