Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Jó ​széllel francia partra / A jacaranda-fa

399 Ft

Burma, ​1942. A japán megszállás hírére egy kicsiny településen a rizsmalom igazgatója, Paterson megszervezi a helyi angol közösség menekülését. A maroknyi csoport tagjait egybefogja a félelem és a túlélés vágya, ám még útnak sem indulnak, máris felszínre kerül számos olyan konfliktus, melyet évek óta igyekeznek elfojtani. Ahogy múlnak a napok, a menekülők száma egyre fogyatkozik, mivel pattanásig feszülnek köztük az ellentétek. Akad olyan, akit betegség gyűr le, mások egyszerűen visszafordulnak, és vállalják a fenyegető veszélyt. Hogy a sok viszontagság után végül ki éri el a biztonságot jelentő hidat, mely Indiába vezet, az arról árulkodik, mely magatartásformákat, társadalmi szerepeket tart életképesnek a szerző a forrongva, kavargóan változó világban. A hazájában napjainkban is közkedvelt író – akit Graham Greene Csehov angol utódjának nevezett – Magyarországon három legnépszerűbb regényének köszönheti ismertségét, holott köteteinek száma megközelíti a hetvenet. A jacaranda-fa, melyet majd másfél évtizedes szünet után vehet kézbe a magyar olvasók egy újabb generációja, egy hanyatló birodalom képviselőinek immár hősiességtől mentes vonásait ábrázolja rendkívüli éleslátással. A Bates remekművében megörökített „nagy menetelés” mintegy irodalmi és történelmi ellenpontjául szolgál A sötétség mélyén conradi útjának.

H. E. Batest nem kell bemutatni a magyar olvasónak, aki éppen legjobb oldaláról, három háborús témájú regényéből ismeri ezt a kitűnő angol írót. Bates életébe is a háború hozta a nagy témát, s a negyvenes években írt háborús regényei hozták meg Batesnek a világsikert. Az író novelláival tűnt fel, újságíróként a vidéki élet rovatát írta az egyik nagy napilapban, a háborúban a Légierő tisztjeként szolgált. A Jó széllel francia partra történetét tiszta, szép, férfias líra hatja át. Rejtőzés, a menekülés veszedelmes körülményei közt megszülető szerelem, s a megszállt Franciaország közepéből pusztán e szerelem ereje által kimenekülő két fiatal ember sorsa jelképpé válik, és mindennél élesebben mutatja, mint fenyegetett a háború, s miért kellett a fasizmusnak elbuknia. És ez majdnem a legtöbb, amit egy háborús regényről elmondhatunk.
Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU NpMill-5

jó állapotú, fakult gerinc

További információk

Állapot

jó állapotú, jó állapotú2, jó állapotú3

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Jó ​széllel francia partra / A jacaranda-fa” értékelése elsőként

Könyv információ

Kiadás éve
1965
Kiadó
Európa kiadó
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
533
Szerző
Herbert Ernest Bates
    Kosár tartalma
    A kosarad üresVissza az üzletbe
    ×