Barion Pixel
Betöltés
Kívánságlistára

Ivan ​Iljics halála

Szerző:

99 Ft499 Ft

„Nem ​szabad úgy élni ahogy élünk!” Lev Tolsztojnak a tizenkilencedik századi próza nagy összefoglalójának három, egymástól sokban különböző művét találja az olvasó ebben a kötetben, de az írások lényege egyformán ez a súlyos ítélet és felhívás – ítélet az egykorú polgári-földesúri világ hazug erkölcsei felett s ugyanakkor felhívás, amely nem veszítheti el erényét soha: minden kor emberét önvizsgálatra, a tiszta, boldog élet kutatására kényszeríti. Az Ivan Iljics halála Tolsztoj legtökéletesebb remekei közül való; ez az a mű, amelyben egyetlen felesleges szó, mozzanat vagy epizód sincs, itt a legelső mondattól kezdve minden a végső kifejlést építi: a halálával szemben álló ember tragikus felismerését, hogy „nem úgy élt, ahogy kellett volna”, noha az elmúló élet köznapi fogalmak szerint sikeresnek és boldognak lenne tekinthető. A Kreutzer szonáta a leghíresebb, ugyanakkor a legtöbbet vitatott Tolsztoj írások egyike, hősét Iljics Ivanéval lényegében azonos felismerésre tragédiával befejeződő házassága vezeti – logikus, de rendkívül végletes következtetései azóta is izgalomban tartják az olvasónemzedékeket. A Bál után klasszikus tömörségű és szépségű novella, ifjú hősét kegyetlen élmény döbbenti arra, hogy szakítani kell illúzióival, amelyek egy csillogó felületű, de valójában cinikus és durva lelkű világhoz fűzik.

Csomagfeladás 2-3 napon belül

többféle állapotú

Book informations

ISBN
963073205X
Kiadás éve
1984
Kiadó
Európa kiadó
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
242
Szerző
Lev Tolsztoj

További információk

Állapot

könyvtári volt, sérült ragasztás

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Ivan ​Iljics halála” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    0
    Kosár tartalma
    A kosarad üresVissza az üzletbe
    ×