Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Inasévek / Az én egyetemeim 1913–1923

399 Ft

„Okos ​szíve van magának!” – jegyezte meg Tolsztoj, amikor Gorkijjal először találkozott, és megismerkedtek egymással. E trilógia olvasása közben járja át igazán az embert Tolsztoj megjegyzésének igazsága, amikor a „keserű” író (a Gorkij szónak ez a jelentése) végigvezet bennünket a forradalom előtti proletárélet poklain, de tevékeny emberszeretetében, az emberi lélek iránti bizalmában egy pillanatra sem inog meg. De nemcsak okos ez a szív, hanem végtelenül nagy is, hiszen belefér a munkássá lett parasztok, volgai hajósok, kisinasok, utcakölykök, rakodómunkások, diákok, próféták, csavargó „mezítlábasok”, a „fölösleges emberek” eddig még alig ismert, új életet sóvárgó egész mélyvilága. Az emlékiratok áradatában Gorkij életregénye az első személyes híradás volt a szegények világáról, a proletársors valódi mélységeiről, s ezt a megrázó vallomást a forradalmi változtatás sürgető igénye ihlette. Ebben különbözött a hagyományostól, s rendkívüli hatása is éppen ebben a lényeges különbségben rejlik.

Elfogyott

Csomagfeladás 2-3 napon belül

enyhén kopott

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Inasévek / Az én egyetemeim 1913–1923” értékelése elsőként

Könyv információ

Kiadás éve
1973
Kiadó
Európa kiadó
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
434
Szerző
Makszim Gorkij
    Kosár tartalma
    Salamon király kincse
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Körkép 84
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Kis ​fizika II.
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    A kardfogú tigris
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Arany János kisebb költeményei
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Próbarepülés
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Vadászkalandok ​Afrikában
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Az ​éneklő kutya
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Kezdők ​orosz nyelvkönyve
    1 X 1199 Ft = 1199 Ft
    Az ​álmodás lélektana
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    A pergamen titka
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    G.
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Rodeó ​Rocky
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    A ​Fekete Indiák
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    A harmadosztályú dzsinn
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    A ​társ…
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Rovarbolygó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A sas és a serleg
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Gyilkos ​járt a kastélyomban
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Körkép 90
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    ×
    []