Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Hód ​jelentkezik

299 Ft

A ​sovány német férfi kerekre tágult szemében rémület csillogott.
– Maga megőrült! – motyogta. – Mit akar tőlem?
A másiknak meggörbült a háta, kezében nyitott pengéjű kés villant.
– Egy szót sem! – sziszegte.
Fent a magasban egy megnyúlt árnyék vált el a lépcsőtől. A fiatalember súlyos teste átzúgott a levegőn, nekicsapódott a vékony dongájú görögnek, ledöntötte lábáról a németet is. A kés elrepült, és egy hordónak pattanva a földre esett.
Hart Beccel eszelős tekintettel nézte, amint svájci lakótársa elbánik a göndör hajú férfival. Egy pillanatnyi időt sem hagyott a másiknak, hogy ez magához térjen meglepetéséből és feltápászkodjon. Ökle pörölyként csapott le gyors egymásutánban a görög fejére. Az szétvágva a karját, és mozdulatlanul nyúlt el a pince kövén.
A sovány német torkaszakadtából ordított segítség után. A fiatalember hozzá lépett, és megrázta a vállánál fogva:
– Hagyja már abba, már nem fenyegeti semmiféle veszély.
– Meg akart ölni…
– Csönd!
Hart Beccel összecsukta a száját és bambán nézett. Remegett mint a nyárfalevél.
– Bújjon oda hátra, a hordók mögé – mondta a fiatal férfi. – Gyerünk, de gyorsan… És maradjon csöndben. Nagyon fontos, hogy csöndben maradjon.
A német négykézláb bemászott a hordók közé.
A leütött férfi lassan éledezett, felnyögött, aztán oldalt fordult. A lilainges megragadta és egy hordónak támasztva

Elfogyott

Csomagfeladás 2-3 napon belül

enyhén kopott

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Hód ​jelentkezik” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9633207053
Kiadás éve
1978
Kiadó
Táncsics
Kötés
puhafedeles
Nyelv
magyar
Oldalszám
128
Szerző
Mattyasovszky Jenő
    Kosár tartalma
    A ​bolgár tengerpart
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Zsonglőrök
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Ábránd
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Arany János költői művei
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Szép versek 1979
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Tarzan ​és a hangyaemberek
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Pályamunkások
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Szép versek 1976
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Körkép 87
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Tamás ​bátya kunyhója
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Halál ​a Dunaparton
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Pszicho
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    A ​sárkány pallosa
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Ki ​ez a lány?
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Homok ​a szélben
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Lesz-e ​bárka?
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Háború és béke a Közel-Keleten
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Szép versek 1985
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Die ​Rebellin
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Arany ​János összes művei XII
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    A Druida-kapu
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Az utolsó konzílium
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Tollaskígyó utolsó visszatérése
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Zsubiabá
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Tokei-ihto ​visszatér
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    A korszerű építészeti környezet
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Kopjások
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Tom swift Negatív Zóna
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Körkép 84
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Büszkeség ​és balítélet
    1 X 1199 Ft = 1199 Ft
    Ego
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Aurelia
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Barlangképek
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A néma völgyben
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Magam vagyok a pokol!
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Her Majesty's Wizard
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Az átprogramozott ember
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    G.
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Heri Kókler és az alkatrazi fogoly
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Beszélő ​nyomok
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    Húsz év múlva
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    Die ​Meisterin
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Kis őszi vihar
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Ikon
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Szélvész ​nem halhat meg
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Korszerű elsősegélynyújtás
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    Tökély
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A ​megfigyelő nem lát semmit
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    U. ​S. Waffen-SS
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Rákóczi ​hadnagya
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A fehér törzsfőnök
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    Magyar-spanyol ​kéziszótár
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Maffia
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A színész
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    ×
    []