Fény ​kialszik!

London ​egyik előkelő színházában baljós előjelekkel folynak a Macbeth próbái. A színészek ugyan mindent elkövetnek, hogy elhárítsák a „rontást” – nem idéznek a darabból, a címét sem mondják ki, sőt babonából még azt is elkerülik, hogy nevén nevezzék a két főhőst – mégis egyre több nyugtalanító esemény zavarja meg a legkülönfélébb személyi ellentétek miatt amúgy is feszültséggel terhes próbákat: hol egy levágott fej tűnik fel a legváratlanabb helyeken, hogy az egyik boszorkány kellékzsákjából kerül elő egy lenyakazott patkánytetem, hol egy furcsa helyre letett kard okoz fájdalmas balesetet; s a baljóslatú előjeleknek mintegy betetőzéseképpen valaki egy névtelen levelet csempész a színház titkárának az asztalára: „Gyilkos fia a társulatban:”
A rossz előjelek ellenére a premier eget verő siker. VÉGRE! MAKULÁTLAN MACBETH!, lelkendezik a kritika. A darab hetekig megy táblás házakkal, mígnem az egyik előadáson bekövetkezik a katasztrófa…
A nézőtéren éppen ott ül Alleyn főfelügyelő a Scotland Yardról. Azonnal kezébe veszi a nyomozást. Nincsen könnyű dolga, hiszen jóformán mindenki gyanús, s mindenkinek megdönthetetlen alibije van. S a nyomozás már-már vakvágányra fut…

A Fény kialszik! az 1982-ben elhunyt Ngaio Marsh utolsó regénye. Az írónő, akit az angol detektívregény-irodalom legnagyobbjai közt tertanak számon, de aki egyben színésznő és rendező is volt, mestri tudással és lenyűgöző terepismerettel bontja ki izgalmas, makulátlan logikával felépített, némi elegáns iróniát sem nélkülöző, s a kulisszák világába is élményszerű bepillantást engedő történetét.

Elfogyott