Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Érik a gyümölcs/ Kék öböl

699 Ft

A Nobel-díjas amerikai író főműve, az Érik a gyümölcs a harmincas évek Amerikájának nagy gazdasági és társadalmi válságáról mond kemény ítéletet, és megrázó képet fest a földjükről elűzött bérlők hányattatásairól. A Joad család sok-sok ezer sorstársával együtt a munkalehetőség reményében vág neki egy rozoga, használt teherkocsin a hosszú útnak Kaliforniába, ahol megvetés és terror fogadja őket. Munka csak szórványosan adódik, a bérek egyre alacsonyabbak. A történet mégsem a reménytelenség jegyében fejeződik be: az elnyomottakban érlelődik a felismerés, hogy közös erejükkel szemben az elnyomó hatalom tehetetlen, és az emberség alapjait az embertelen körülmények sem kezdhetik ki.
A Kék öböl ugyancsak Steinbeck szülőföldjén, Kaliforniában játszódik, de ezúttal más oldaláról mutatja meg az író tehetségét. Szereplői remekül megrajzolt különc figurák – zárt közösségük életének mulatságos epizódjaiból kerekedik ki a könyv cselekménye, sok humorral és leleménnyel.

Elfogyott

Csomagfeladás 2-3 napon belül

védőborító sérült

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Érik a gyümölcs/ Kék öböl” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
963071048X
Kiadás éve
1976
Kiadó
Európa kiadó
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
600
Szerző
John Steinbeck
    Kosár tartalma
    Linkóci kapitány kalandjai
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    Hűség ​és hűtlenség
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Mitológia
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Szép versek 1979
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Szeged ​szobrai és muráliái
    1 X 2499 Ft = 2499 Ft
    Szex, ​szerelem, család
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Villámcsapás
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​nagy ho-ho-ho-horgászverseny
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A gyógyító makrobiotika
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Filcből, ​fából
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Banánháború
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Nézzünk ​körül a házban!
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Bolondoska ​Ivanuska
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Kertészkedjünk, ​gyerekek
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Duruzsoló
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Körkép 84
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Színház
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Emma Lyonna
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    A fáraók átka
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Năhar
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Krabat
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Skatulyácska
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A fiam nem tud olvasni
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Katolikus kalendárium 2006
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A ​mullók városa
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Egy szerelem története
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Az utolsó konzílium
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Szerelem bolondjai
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Állatkerti ​útmutató
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Spirit ​Bound
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Parlez le francais vivant!
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Szigorúan ​nyilvános
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Dudorász ​Peti az igazságtevő
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Ikon
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Ezt már én is tudom
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Zsonglőrök
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Körkép 85
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A ​szórakozott varázsló
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Ego
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Körkép 2002
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Hoimyla
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Az ​éj királynője
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Majomábécé
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    Róka ​Móka bábszínháza
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Irodalom ​8. tankönyv
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Paulina
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Kisállatok ​a lakásban
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Élt ​harminchárom évet
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Rennadant
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Húsz év múlva
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    Jár ​a baba, jár
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Feleségverseny
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Nehéz ​mesterség
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Karácsonyi ​postahivatal
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Fecskeköszöntő
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A ​megpatkolt boszorkány
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    A szép pap
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    ×
    []