Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Beállás

999 Ft

​Black Sheep egy év kényszerszünet után próbál visszatérni a színpadokra.
Puska (Fegyverneky Tibor), a zenekar fiatal menedzsere igyekszik összerántani a bandát Hegemony, az énekes összeomlása és felépülése után. A banda tagjai, Imi Hendrix, Gúnár, Bozon, Gomez és Jóság egy feltétellel hajlandóak újrakezdeni: egy év alatt fel kell jutniuk a fesztiválok nagyszínpadaira, különben game over.
Megkezdődnek a próbák, megszületik az új album, beindul a turné, pörögnek a bulik, már-már úgy tűnik, akár össze is jöhet a kitűzött cél, amikor egy olyan helyzetben találják magukat, amit korábban elképzelni sem tudtak volna.
Lévai Balázs első regénye sok-sok humorral viszi el az olvasót a magyar backstage-ek világába, ahonnan természetesen nem hiányoznak a rákenrol kötelező elemei sem.
Teljes fikció-e ez a könyv? Válaszul álljon itt a regény mottója:
„A történet és szereplői a képzelet szülöttjei. Figyelem: A képzelet nyomokban valóságot tartalmazhat.”

„Lévai meg a rock and roll? Hagyjad mán! Egyszer jött el velünk, azóta is fáj tőle a feje…” (Lukács Laci, Tankcsapda)
„A Lévainak egy baja van, hogy korán abbahagyta a basszusgitározást, így maradt neki a ‘mi lett volna ha’, meg a szexuálisan túlfűtött álmodozás. Mint mikor a takarítónő összerakja a filmet a kiszűrődő zajokból. De a rock and rollban pont az a jó, hogy akár ilyen is lehetne.” (Lovasi András, Kispál és a Borz)
„Lévait nem ismerem, soha nem találkoztunk. Különben is tartozik egy csomó pénzzel.” (Ganxsta Zolee)

Elfogyott

Csomagfeladás 2-3 napon belül

jó állapotú

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Beállás” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9789632935577
Kiadás éve
2017
Kiadó
Athenaeum
Kötés
puhafedeles
Nyelv
magyar
Oldalszám
236
Szerző
Lévai Balázs
    Kosár tartalma
    USA-trilógia
    1 X 2999 Ft = 2999 Ft
    Gorillák
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Az éjszaka hangjai
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Megmondják a csillagok
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Keserű pohár
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​festett madár
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Szeged ​szobrai és muráliái
    1 X 2499 Ft = 2499 Ft
    Magyar-angol ​kifejezéstár A-Z
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Az ​utolsó háború
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Lady L.
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Bánk bán
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    A ​bűbájos lakat
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Arany ​János összes művei XII
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Róka ​Móka bábszínháza
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    A vastmarki ütközet I. kötet
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Nagymama ​képeskönyve
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Anyegin
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Dudorász ​Peti az igazságtevő
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Paulina
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Karácsonyi ​aprósütemények
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    A ​gondolat hősei
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Ábécéország
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    The Finished Man
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Szigorúan ​nyilvános
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Ego
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Sírig tartsd a pofád
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A fáraók átka
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Csapda Hamupipőkének
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ködszellem átka I. kötet
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Ikon
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Húsz év múlva
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    A ​megpatkolt boszorkány
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    The Secret - Das Geheimnis
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Az ​aranyecset
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Sévignéné ​levelei
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Alkotó vezetés
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Carlito útja
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Hely és idő
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Nézzünk ​körül a házban!
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Hód és a fura ötlet
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Hód ​és a fekete bárány
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    Hívójelem: Raem
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Száraz ​morotva
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Hanyistók
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Kisállatok ​a lakásban
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A sas és a serleg
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Arany János kisebb költeményei
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Gondolatok a vallásról
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    1 ​tészta – 50 pizza
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Körkép 85
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Orvos ​a családban
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Az ​ünnepi kórus
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Doppler
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A repülő ember
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Villámcsapás
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Távolban ​egy fehér vitorla
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Duruzsoló
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A fiam nem tud olvasni
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Szép versek 1975
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Kertészkedjünk, ​gyerekek
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    A ​viharlovas
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Alekszandr Blok válogatott versei
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Sámur ​története
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Tinédzserkalauz
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Nehéz ​mesterség
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​nagy ho-ho-ho-horgászverseny
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Hóc, ​hóc, katona
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A ​borzasztó torony
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    ×
    []