Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

Az ​iszlám

899 Ft

Goldziher ​Ignác, a nemzetközi tekintélyű iszlamológus két alapművével szerezte, ill. védte meg máig első helyét az iszlámmal foglalkozó kutatók sorában. 1881-ben született Az iszlám. Tanulmányok a mohamedán vallás köréből című összegző munkája, amelyben sokirányú – népköltészeti, irodalmi, vallástörténeti és történeti – munkáinak szintéziseként az iszlám kialakulásának és jellemzőinek máig egyedülálló földolgozását végezte el. Az 1910-ben írt és az éppen az ő korábbi művei nyomán föléledő polémiát is megválaszoló Előadások az iszlámról című munka kiterjed a korabeli mohamedán egyetemi oktatás bemutatására, az iszlám sokféle áramlatának összevetésére, együttélésük, fejlődésük sajátosságaira. Külön gondot fordít az iszlámról szóló balítéletek cáfolatára, és a tanítások lényegét összefoglaló „hagyomány” szövegrészek fordításával ízelítőt ad azok hangulatából, szelleméből. Tudományos értéken túl is érdekes, tanulságos olvasmány a kötet a mai olvasó számára: korunk „iszlám világának” megértését, szokásaik, erkölcsük, vallásuk, törvénykezésük, államalkotó elveik színes – kéziratos forrásokból, szájhagyományból, a Koránból – és színvonalas elemzésből összeálló ismeretét nyújtja

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül

szép állapotú

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Az ​iszlám” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9632712366
Kiadás éve
1980
Kiadó
Magvető könyvkiadó
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
598
Szerző
Goldziher Ignác
    Kosár tartalma
    A kosarad üresVissza az üzletbe
    ×