Az aranyfogú I. kötet

Részlet a könyvből:

AZ EJTŐERNYŐS 1950. év nyarán Makar Szilantyevics Beszpalij a tajgában kóborolva egy dombtetőn álló fenyő csúcsán észrevett egy fehér rongydarabot. Ezt a bizonyos rongyot nemcsak maga az öreg, hanem a mellette lépegető tizenkét éves unokája, Vanyusa is meglátta.
– Nézd csak nagypapa, azon a fenyőn valami fehérlik – szólt helyreráncigálva félrecsúszott nadrágtartóját.
– No, most légy okos Domonkos – ingatta a fejét Makar Szilantyevics és kérdőn nézett az unokájára.
– Fel tudnál-e mászni a rongyért, Vanyusa?
– Miért ne? – mondta készségesen a kisfiú. Lehozom rögtön.
– Na, mi az? Selyem? – kérdezte mikor meghallotta, hogy a fiú lefelé ereszkedik, de a fejét nem emelte fel.
– Aha – mondta Vanyusa igenlően s kezében lobogtatva a fehér rongyot, leugrott a földre. Az öreg felegyenesedett, begörbített ujjával magához hívta unokáját.
– Nézd csak Vanyusa, nyomok. Mit olvasol belőlük? A szoros tűlevél-takarón két apró gödör volt, egyik mélyebb, itt kilátszott a föld is, a másik ugyanolyan széles, de sekélyebb

1 készleten