A ​vörös bútorszállító kocsi

John ​Cheevert Eudora Welty mellett a legnagyobb jelenkori novellaírónak tartja az amerikai kritika. Mint válogatott elbeszéléseinek gyűjteményéhez írt előszavában mondja, írásai azt a rég elveszett világot idézik, amikor „New York városát még a folyó fénye töltötte el, amikor a sarki papírüzlet rádiószobájából Benny Goodman kvartettje szólt, és amikor jóformán mindenki kalapot viselt.” Alakjai „utolsó példányai annak a nemzedéknek, amelyik egyik cigarettáról a másikra gyújtott rá, és köhögésére ébredt reggel a világ, melyik rendszeresen az asztal alá itta magát a koktélpartikon, és ómódi táncokat járt, hajón kelt át Európába, és igaz nosztalgia töltötte el a szerelem meg a boldogság iránt, s amelynek az istenei éppoly ősiek, mint a tieid meg az enyémek, akárki légy is.” Az olvasó, aki talán valamelyest belefáradt Barthelme, Barth, Vonnegut és Brautigan trükkös tréfáiba, felüdülést talál a színesen és játékosan realista Cheeverben – ha nem is gondfelejtő vakációt. John Cheever életműve cizelláltan monumentális; finoman kidolgozott miniatűrjeiből nagyszabású költői látomás áll össze, mely kíméletlenül szembesíti a megszépítő látszatot a meztelen igazsággal, a kényelmes életmódjában jól berendezkedett átlagamerikait létének elementáris boldogtalanságával és értelmetlenségével. eza szociográfiából kibontakozó próza-poézis, mely általános érvényű példákkal illusztrálja az igazi humorista látomásmódját, a hősietlen életszemléletet, mint minden igazi költészet, egyetemes érvényű, azaz számunkra is tanulságokkal szolgálhat. Kötetünk huszonöt darabja átfogó képet ad Cheever novellaírói munkásságának harminc esztendejéről.