Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

A ​vörös bútorszállító kocsi

Szerző:

499 Ft

John ​Cheevert Eudora Welty mellett a legnagyobb jelenkori novellaírónak tartja az amerikai kritika. Mint válogatott elbeszéléseinek gyűjteményéhez írt előszavában mondja, írásai azt a rég elveszett világot idézik, amikor „New York városát még a folyó fénye töltötte el, amikor a sarki papírüzlet rádiószobájából Benny Goodman kvartettje szólt, és amikor jóformán mindenki kalapot viselt.” Alakjai „utolsó példányai annak a nemzedéknek, amelyik egyik cigarettáról a másikra gyújtott rá, és köhögésére ébredt reggel a világ, melyik rendszeresen az asztal alá itta magát a koktélpartikon, és ómódi táncokat járt, hajón kelt át Európába, és igaz nosztalgia töltötte el a szerelem meg a boldogság iránt, s amelynek az istenei éppoly ősiek, mint a tieid meg az enyémek, akárki légy is.” Az olvasó, aki talán valamelyest belefáradt Barthelme, Barth, Vonnegut és Brautigan trükkös tréfáiba, felüdülést talál a színesen és játékosan realista Cheeverben – ha nem is gondfelejtő vakációt. John Cheever életműve cizelláltan monumentális; finoman kidolgozott miniatűrjeiből nagyszabású költői látomás áll össze, mely kíméletlenül szembesíti a megszépítő látszatot a meztelen igazsággal, a kényelmes életmódjában jól berendezkedett átlagamerikait létének elementáris boldogtalanságával és értelmetlenségével. eza szociográfiából kibontakozó próza-poézis, mely általános érvényű példákkal illusztrálja az igazi humorista látomásmódját, a hősietlen életszemléletet, mint minden igazi költészet, egyetemes érvényű, azaz számunkra is tanulságokkal szolgálhat. Kötetünk huszonöt darabja átfogó képet ad Cheever novellaírói munkásságának harminc esztendejéről.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül

enyhén kopott

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A ​vörös bútorszállító kocsi” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9630730197
Kiadás éve
1983
Kiadó
Európa kiadó
Kötés
puhafedeles
Nyelv
magyar
Oldalszám
384
Szerző
John Cheever
    Kosár tartalma
    A ​bolgár tengerpart
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Körkép 88
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Nyúlketrec
    3 X 599 Ft = 1797 Ft
    Szilveszteri ​randevú
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    The Golden Torc
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    25 év árral szemben
    1 X 1999 Ft = 1999 Ft
    Forgandó szerencse
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Goriot apó
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Ikon
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Demelza
    1 X 1499 Ft = 1499 Ft
    Magam vagyok a pokol!
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Hamlet
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Ábránd
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Ezt már én is tudom
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Kopjások
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Don Gesualdo mester
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Conan a bosszúálló
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Medieval Feudalism
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Az ​igazi kommandó
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Húsz év múlva
    1 X 899 Ft = 899 Ft
    A nemzeti felkelés útján
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Emma Lyonna
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Rekviem
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Első ​verses mesekönyvem
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Egy ​asszony élete
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Nelli
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Martin ​Eden
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Csalánba ​nem üt a mennykő
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Lady L.
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Egy ​triage naplója
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Kétélű fegyver I. kötet
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Szép versek 1979
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Millennium
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Csillagvágta
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Beszélő ​nyomok
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    Homok ​a szélben
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Körkép 78
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Krabat
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Heptameron
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Idegen ​nő
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Különös ismertetőjele nincs
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    A ​siker titka a sztár
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    CIA ​napló – A cégen belül
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Prűdek ​és paráznák
    1 X 2999 Ft = 2999 Ft
    A ​költő életei
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Napóleon ​magánélete
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    Hód és a fura ötlet
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Pályamunkások
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Akkor májusban esett a hó
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Linkóci kapitány kalandjai
    1 X 99 Ft = 99 Ft
    Tom Swift A fekete sárkány
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Vörös és fekete
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A ​lovaglás kézikönyve
    1 X 2999 Ft = 2999 Ft
    A ​podolini kísértet
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Rákóczi ​hadnagya
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Tokei-ihto ​visszatér
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Dunkerque homokja
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Fecsegő csecsebecsék/ Az apáca
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Tarzan ​és a hangyaemberek
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Köztársaság ​tér 1956
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Arany ​János összes művei XII
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Washington zárt ajtók mögött
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Arany János költői művei
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Arany János kisebb költeményei
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Zsonglőrök
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Királyi ​fenség
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Egy szerelem története
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Körkép 87
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    ×
    []