Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

A ​végzetes jóslat

499 Ft

Az ​1816-os esztendőben, az egyik augusztusi napon egy torprongyos és szerfölött mulatságos külsejű cigány érkezett a granadai főkapitányság kapujához; a cigány hatvanadik évét taposta, juhnyírás volt a mestersége, s a neve Heredia, jobban mondva így keresztelte el a világ; a vitéz lovag egy bánatos, rozoga és girhes szamáron érkezett melynek a nyakába lószerszám helyett csupán egy kötelet vetett, és mihelyst földet ért, nagy szemtelenül kijelentette, hogy a főkapitánnyal akar beszélni. Sietek hozzátenni, hogy ez a hallatlan kérés először heves ellenállásra késztette az őrt, aztán fergeteges jókedvre derítette az ott lebzselő ordonáncokat, majd sűrű hümmögésekre bírta a szárnysegédeket, míg végül maga Eugenio Portocarrero Montijo gróf, azaz az egykori granadai királyság főkapitánya is értesült a dologról… És mivel nevezett előkelőség jó humorú férfiú volt, ráadásul annyit emlegették neki ezt a kópéságairól, furfangos ügyleteiről, valamint az idegen javak iránti vonzalmáról híres Herediát… ezúttal kérem a kárvallottak bocsánatát, szóval megparancsolta, hogy vezessék elébe a cigányt.

Az elbeszélések egy jobbára ismeretlen kor díszletei között játszódnak, annál ismerősebb az eszme, amelyért a hősök küzdenek: az 1808 és 1814 között vívott spanyol függetlenségi háború hazafias, szabadságot, nemzeti önrendelkezést éltető eszméi.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU GS-1-4
Kategória

enyhén kopott

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A ​végzetes jóslat” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9633263824
Kiadás éve
1987
Kiadó
Zrínyi katonai kiadó
Kötés
puhafedeles
Nyelv
magyar
Oldalszám
244
Szerző
Pedro Antonio de Alarcón
    Kosár tartalma
    A kosarad üresVissza az üzletbe
    ×