Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

A három gyűrű

699 Ft

Egy ​öregedő, a megöregedés ellen még szenvedélyesen küzdő görög asszony nagy magánmonológja ez a regény, amelybe még egy monológ, elbeszélés fonódik bele, az asszony meghalt barátnőjének élettörténete. „Sok ember magában hordja saját pusztulása csíráját. Ekavi éles észjárása ellenére képtelen volt hidegvérrel, józanul szembenézni a valósággal. Így minduntalan összeütközött vele, és megsebezte magát” – mondja a monologizáló Nina, aki maga sem ura indulatainak, élete során maga sem volt képes józanul mérlegelni a valóságot. Ógörög tragédiák színpadára illő fekete ruhás alak mind a kettő, és noha semmiképp sem kora történelmének krónikása, sokat mond el a második világháború előtti, alatti és utáni Görögország történetéből, föltárja vagy a háttérben érzékelteti a nép sajátos karakterét, szenvedélyességét, szokásait, előítéleteit, elnyomatások és megszállások megpróbáltatásait. „Pontosan olyan vagy, mint Görögország: kicsit őrült, de arany a szíved” – mondja Ekavinak a regény egyik szereplője, és az ellentétek kavargásának evvel a jelzésével utal az író is a keserves történelmi korszakba helyezett magándráma történelmi hátterére.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül
SKU Mvvk-3-5
Kategória

sérült védőborító, foltos lapélek

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A három gyűrű” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
9631402614
Kiadás éve
1984
Kiadó
Magvető könyvkiadó
Kötés
keménykötésű
Nyelv
magyar
Oldalszám
304
Szerző
Kosztasz Taktszisz
    Kosár tartalma
    Arany János kisebb költeményei
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Anyegin
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​láthatatlan tolvaj
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    A villamos
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Első ​verses mesekönyvem
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Fecskeköszöntő
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Bánk bán
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Az ​éj királynője
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Végzet ​a prérin
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Fecskeköszöntő
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Róka ​Móka bábszínháza
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Into ​the Wild
    1 X 2999 Ft = 2999 Ft
    A ​gondolat hősei
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Sévignéné ​levelei
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Karácsonyi ​postahivatal
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Niki
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A sors ezüstruhában jár
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Az ​utolsó háború
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Filcből, ​fából
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Szülők ​könyve
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    A ​természet mint barométer
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Szigorúan ​nyilvános
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Körkép 87
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A pokol légiói
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    Bűntény-variációk hajókürtre
    1 X 299 Ft = 299 Ft
    Nelli
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​nagy ho-ho-ho-horgászverseny
    1 X 199 Ft = 199 Ft
    Csalánba ​nem üt a mennykő
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    A ​királlyá választott kutya
    1 X 799 Ft = 799 Ft
    Villámcsapás
    1 X 399 Ft = 399 Ft
    A ​megpatkolt boszorkány
    1 X 999 Ft = 999 Ft
    Akkor májusban esett a hó
    1 X 499 Ft = 499 Ft
    Duruzsoló
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    Európa ​I.
    1 X 599 Ft = 599 Ft
    A régens lánya
    1 X 699 Ft = 699 Ft
    ×
    []