Barion Pixel
Betöltés
Személyes átvételre jelenleg Pécelen van lehetőség.
Kívánságlistára

A ​forradalom hangja

399 Ft

A ​Szabad Kossuth Rádió a népé. Vezetősége gyökeresen megváltozott. Munkatársait is, akik bűnös sztálinista-rákosista kormány kiszolgálói és talpnyalói voltak, száműzte soraiból.
A Rádió Forradalmi Bizottmánya napok óta tárgyalja az új szabad rádió működésével kapcsolatos kérdéseket. A vélemények és célok egyöntetűen egybehangzanak: a rádió független, pártokon felül álló hírközlő szerv, mely tántoríthatatlanul támogatja a magyar népet a demokratizmusért vívott harcban. Szíkít a tizenkét év, a múlt népbutító és kalandor politikájával, s ennek legkisebb megnyilvánulásának sem enged többé teret. Műsorában a magyar és a világ összes nemzete igaz kultúrájának lesz ezentúl közvetítője.
A rádió igazságot sugároz. Boldog, örömteli estéken, vagy bármikor, ha fölnyitjuk, az igazság hangját közvetíti hallgatóinak.
Célja és példája az hisszük minden magyart örömmel, szeretettel és megnyugvással tölt el. Példája az angol BBC, a független és párton fölül álló rádió. S így, a jövőben, a Szabad Kossuth adó is minden demokratikus párt segítője. Támogatja a nemzeti kormányt demokratizmusra, függetlenségre és semlegességre törekvő munkájában.
A Szabad Kossuth Rádió így válik mindannyiunk barátjává, harcostársává, népünk és a nemzetek összefogó kapcsává.
MAGYAR FÜGGETLENSÉG
A Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány lapja
1956. november 3.

1 készleten

Csomagfeladás 2-3 napon belül

hátsó borító foltos

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A ​forradalom hangja” értékelése elsőként

Könyv információ

ISBN
963027079X
Kiadás éve
1989
Kiadó
Nyilvánosság klub/Századvég
Kötés
puhafedeles
Nyelv
magyar
Oldalszám
506
Szerző
Varga László (szerk.)
    Kosár tartalma
    A kosarad üresVissza az üzletbe
    ×