Tömören erről szól a Daisy Jones and The Six.

Köszi, hogy elolvastad.

Tudod, hogy csak viccelek, mesélek még róla.

Mivel is kezdjem? 

Lehet azzal, hogy tetszett-e? Végül is, miért ne? Tetszett. 

Olyan átütően, berántósan, ezalegjobbkönyvavilágonosan? Nem.

Azt hiszem, itt is, mint pár sokat dicsért kötetnél, túl magas elvárásokkal indultam, és nem azt kaptam, amit vártam.

De a Daisy Jones egyébként egy jó olvasmány. Nagyon szeretem azokat a regényeket, amik rendhagyó formában íródnak, itt pedig egy interjú regénnyel van dolgunk. Taylor Jenkins Reidnek remekül sikerült megteremtenie, azt a hangulatot, amikor egy dokumentumfilmet nézel, és sorban hallgatod az érintettekkel készült beszélgetéseket. Láttam magam előtt a szereplőket, ahogy ülnek a riporter előtt és mesélnek az emlékeikről. Az ilyenkor tipikus magyar szinkronnal hallottam a könyvet olvasás közben.

A kedvenc részeim azok voltak, amikor a szereplők teljesen máshogy emlékeztek ugyanarra a szituációra. Mindig mosolyogtam, mikor X azt mondta, valami sosem történt meg, Y pedig, ennek az ellenkezőjét, márpedig úgy volt az.

Én elhittem. Elhittem, hogy a Daisy Jones and The Six egy valós banda volt valamikor a hetvenes években, a szabad szerelem korában. Ez van. Ha azt nézzük, ez elég pozitív a könyvre nézve, vagy én vagyok totál naiv és hiszékeny (nem). Kerestem a zenéket. Iszonyúan meghallgattam volna minden dalukat. Kerestem fotókat, kíváncsi voltam, hogy nézett ki az egekig magasztalt szépségű Daisy Jones. Valaki legyen kedves és írja meg ezeket a számokat 😀

Mi miatt mondom mégis azt, hogy nem volt életem olvasmánya? Olyan langyos volt, majdnem végig. Élveztem olvasni, de semmi kiszámíthatatlan, semmi olyan drámai nem történt, amire azt mondtam volna, hogy aztakutyamegamcska, ez már valami.

Az instagramon Süle Rékával nagyjából párhuzamosan olvastuk. Kezdetben én tartottam előrébb, később megelőzött, és bíztatott, hogy az utolsó 100 oldal egész izgi. Az örök kérdés, elég-e ennyi, hogy egy könyv jó legyen.

A történet vége felé volt egy csavar, amitől libabőrös lettem, bár sajnos számomra tartogatott egy kis ellentmondást is ez a fordulat.

Spoilerveszély

Kiderül, hogy az interjúztató, Julia, Billynek, a banda frontemberének elsőszülött lánya. Kérdem én, a saját lányának, ilyen nyílt őszinteséggel beszélt volna-e arról, hogy csalta meg az első turnén Julia édesanyját, Camillát.

Spoilerveszély

Nem hiszem, hogy valaha újra fogom olvasni ezt a könyvet. Őszinte leszek, egyelőre azt sem értem miből ered az a rajongás, ami Taylor Jenkins Reid könyveit körül veszi, és mitől 16000 ft jelenleg az Evelyn hét férje. Aki azt olvasta, azt mondja az jobb. Én egyelőre nem vagyok meggyőzve, és nem minden vágyam beszerezni azt a könyvet, főleg ennyiért nem.

Valamelyik ajánlómban, mintha pont ugyanezt írtam volna, de most is igaz; kellemes komfort olvasmány, ideális olvasási válság esetén.