Februárban megjelenik a Manó könyvek gondozásában, Louisa May Alcott, Fiatalurak című könyve, ami a harmadik része a Kisasszonyok sorozatnak. Azt hiszem, 2020-ban sokan szerettünk bele a Kisasszonyok gyönyörű új borítójába, és éreztük azt, hogy muszáj, hogy felkerüljön a polcunkra, hogy díszítse azt.

Én júniusban szereztem be a sajátomat, természetesen ezt is a KMKF csoport miatt, vagy legalábbis könnyű erre fogni :D. Azon ritka regények egyike volt, amit rögtön el is olvastam, mert hát lássuk be, a legtöbb frissen vásárolt könyv a polcra kerül, hosszú ideig érintetlenül, mert a fő motiváció a beszerzésre a birtoklás. Ezt jól mutatja, hogy a Jó feleségeket tavaly augusztusban vettem meg, de csak most jutottam el hozzá.

Egyébként a Moly.hu-val sorsoltattam ki, az olvasatlan könyveim közül. Neeem, most miért mondod, hogy az ötödik eredmény volt, miért csalnék? Neeeem. (De.)

A Kisasszonyokról anno, blogbejegyzés nem készült, csak egy Instagram poszt, de most kicsit összevonnám a Jó feleségekkel és együtt szeretnék róluk beszélni.

Akkor az Instán ezt írtam:

Én szerettem, de teljesen megértem azt, aki leteszi. Ez egy 19. századi strandkönyv, különösebben nem fogja megemelni az ember pulzusát, viszont, aki szereti ezt a korszakot, jól fogja magát érezni olvasás közben.

Ezt a véleményemet azóta is tartom. Ezzel szemben a Jó feleségek, kicsit nagyobb érzelmi amplitúdóval dolgozik, tragikusabb, romantikusabb, de most térjünk rá írásom címére.

Mostantól SPOILERVESZÉLY, kérlek, ennek tudatában olvasd tovább.

Minden Jóbarátok szerető ember ismeri azt a bizonyos epizódot, amikor Joey és Rachel kölcsön adják egymásnak a kedvenc könyveiket. Rachel a Kisasszonyokat, Joey a Ragyogást. Joey véletlenül elszólja magát a cselekménnyel kapcsolatban, később viszont szándékos spoilerháborúba kezdenek. Rachel azzal vág vissza végérvényesen, hogy Beth meghal. De mi, akik ismerjük a történetet, tudjuk, hogy Beth nem hal meg, hanem felgyógyul betegségéből. Egészen a Jó feleségekig azt hittem, hazugság volt Rachel részéről. A többiek unszolására helyesbít is, hogy Beth nem hal meg, csak Joey-t akarta megbántani.

Most, hogy befejeztem a második könyvet, amiben Beth tényleg meghal, kezdet motoszkálni a fejemben, hogy mi van, ha itt mégis valami tévedés történt. És lássanak csodát Hölgyeim és Uraim, valóban.

Az epizód ominózus része:

Beth vonala még megmagyarázható, de a Kisasszonyokban Laurie sosem kéri meg Jo kezét, és Jo ezáltal nem utasítja vissza. Ez mind-mind a Jó feleségekben történik. HÁ

Tehát kedves Watson, a Jóbarátok sorozatban tévesen szerepel, hogy a könyv, amit Joey olvas, és ami Rachel kedvence a Kisasszonyok volna, mert az bizony a Jó feleségek.

Köszönöm, köszönöm! Remélem, most már mindenki jól fog aludni. Én meg megvehetem a februárban megjelenő Fiatalurakat.