JUAN

A Szabados Ági által meghirdetett “Nincs időm olvasni kihívás” februári közös könyveként került a kezembe Javier Marías; A szívem fehér című könyve, és ugyan sokat hezitáltam rajta, hogy ezt válasszam-e vagy egy másik könyvet, aminek a címében szerepel a szív szó – ez a februári téma – végül nagyon örülök, hogy a megfelelési vágy, amiről nem is tudtam, hogy munkálkodik bennem, arra ösztönzött, hogy elolvassam.

Na, Javier, milyen mondat volt? Tudom, nyomodba se érek.

Merthogy Javier Marías a körmondatok nagymestere, de nem akármilyen mondatok ezek. Gyönyörűen megkomponált, fantasztikus, hömpölygő szófolyók, mit folyók folyamok. Emiatt az első 30% után kicsit lendületet is vesztettem és attól tartottam, nem fogom tudni újra elkapni a hangulatot, azt a hangulatot, amire eddig tapasztalatom alapján csak a neolatin szerzők – spanyol, olasz, brazil, argentin- képesek, hogy megteremtsék, és amelyik hangulatot én nagyon szeretek. Közbe kellett iktatnom egy másik könnyedebb könyvet, mert megcsömörlöttem, nem tudtam koncentrálni. Mert Marías műve nehéz, odafigyelést igényel 100%-osan, ha egy másodpercre is elkalandozik az ember, példáil, hogy mit főzzön holnapra, vagy úristen a mosás, vagy de jó kedd van akkor podcast, (egy gyesen lévő anyuka fő problémái), akkor rögtön elveszti a fonalat.

Ez a regény szerintem egy filozófiai krimi, akkor is, ha nincs ilyen műfaj. A történet olyan szépen felépített, több idősíkon játszódik, és persze végül minden egybevág. Gyönyörűek a párhuzamok, ahogy a sarkon várakozik Miriam, az öreg verklis, Custardoy, “Bill”, és a mesélőnk is. A mesélőnk, akinek nevén agyaltam egészen a 85%-ig. Nem emlékeztem, hogy bárki mondta-e már, hogy tudjuk-e, hogy hívják. Majd végre kiderült, és én úgy örültem neki, hogy majdnem táncra perdültem. Juan.

Na, de térjünk vissza a már említett latin hangulatra, milyen is az. Végtelenül realista, azonnal odarepít Kuba, Madrid vagy akár Makondó utcáira, ahol mindig meleg van, ennek ellenére a férfiak mindig zakóban, elegánsan jelennek meg és a szerelem sosem rózsaszín ködbe boruló vattacukor, hanem valódi konfliktusokkal tarkított valódi érzelem. Könnyű azonosulni vele, könnyű átérezni, mert a közös párnán (amiből mindig kettő van természetesen) már valóban nincsenek titkaik a pároknak, bárki kéri, hogy “de ne mondd el senkinek”. Őszintén ki az, aki egy ilyen felszólítás miatt nem mondd el valamit a férjének vagy a feleségének.

A szívem fehér egy jó könyv minden nehézség ellenére, ezt onnan lehet tudni, hogy hozzáad az emberhez, több lesz tőle, aki elolvassa, figyelmesen, nem barbár módon bekezdéseket átugorva, ahogy egy Molyos értékelésben olvastam, egy rossz könyvből nem profitálunk sőt az időnket vesztegeti, mert az alatt egy másik történet, egy jó történet részesei is lehettünk volna.

Azért ha valaki tudja, Custardoy mit keresett az utcasarkon feltétlenül ossza meg velem.

Legközelebb olvasok egy kis Freit. Akkor. Majd. Nem. Lesznek. Ilyen. Hosszú. Mondataim.